Meghalt Gyarmathy Lívia Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező

FILM
2022 május 26., 10:16

Türelemmel és méltósággal viselt, hosszú betegség után kilencvenéves korában meghalt Gyarmathy Lívia - közölte a család az MTI-vel.

Gyarmathy Lívia filmrendezõ az MTVA stúdiójában 2014-ben.
photo_camera Gyarmathy Lívia filmrendező az MTVA stúdiójában 2014-ben. Fotó: Zih Zsolt/MTI/MTVA

1932. január 8-án született Budapesten. Az orvosi egyetemre nem vették fel, ezután járt a műegyetemre, a bölcsészkarra, majd a gépészkarra, végül vegyészmérnökként végzett. A kispesti textilgyárban dolgozott, amikor 1960-ban egy újsághirdetés nyomán jelentkezett Herskó János kísérleti filmrendezői osztályába a Színművészeti Főiskolára.

Diplomamunkája, az 58 másodperc című fekete-fehér dokumentumfilm egy sportolót mutatott be, aki alulmarad a versenyen. Miután végzett, a Mafilm állományába került. Első dokumentumfilmje, az állami gondozott gyerekekről szóló Üzenet a miskolci fesztiválon, az ezt követő Tisztelt cím! Krakkóban nyert díjat. Filmjeit ekkoriban a cseh új hullámhoz hasonlították, ő maga Jacques Tatit és Michelangelo Antonionit tartotta példaképének.

A kamaszok ragasztózásáról szóló Kilencedik emelet (1977), amelyet ő maga a legkeményebb filmjének tartott, elnyerte az oberhauseni filmfesztivál nagydíját. A cigány témájú Koportos című filmet egy csángó fiú és egy német lány „vegyes házasságának” témáját középpontba állító Együttélés követte, az Egy kicsit én, egy kicsit te című vígjátéka a több nemzedék együttélésének problémájáról, A csalás gyönyöre pedig az érzelmi elbizonytalanodásról szól (ennek zenéjét az olasz Ennio Morricone komponálta).

1988-ban férjével, Böszörményi Gézával közösen rendezték a Böszörményi internálásának körülményeit megidéző Recsk 1950-1953, Egy titkos kényszermunkatábor története című politikai dokumentumfilmet. A 444 Videotéka rovatában hosszan ismertettük ezt a művet pár éve.

link Forrás

Gyarmathyt 1978-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1987-ben érdemes művész, 1990-ben kiváló művész lett, 2001-ben Millenniumi-díjjal és Magyar Örökség díjjal ismerték el igazságfeltáró művészetét. Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza együtt kaptak Kossuth-díjat 2000-ben, és együtt lettek a magyar mozgókép mesterei 2004-ben. A családi hagyományt folytatta lányuk, a 2021-ben elhunyt Böszörményi Zsuzsa Balázs Béla-díjas rendező, aki 1991-ben az Egyszer volt, hol nem volt... című filmjével elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó diák Oscar-díjat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.