A kemény rendőri fellépés és a szigorú büntetés helyett Libériában a hagyományostól eléggé eltérő bűnmegelőzési programot dolgoztak ki. Ennek az a lényege, hogy

a rehabilitációra, reintegrációra szoruló, korábban erőszakos bűncselekményt, például rablást vagy akár gyilkosságot elkövető fiatalokat célzott kognitív viselkedésterápiával és némi készpénzzel segítik abban, hogy jó irányba fordítsák az életüket.

Bár azt gondolhatnánk, hogy ennek a hatása az évek múltával visszaesik, a Vox utánkövetésről szólól cikkéből világosan kiderül, hogy a programnak 10 év távlatából is erősen érezhető a visszatartó ereje.

Újraprogramozzák a sérülékeny fiatalokat

Libériában 1989 és 1997, majd 1999 és 2003 között polgárháború zajlott, és az ilyen konfliktus sújtotta térségekben jellemző, hogy magas marad az erőszakos bűncselekmények száma. Ezeket leginkább fiúk és fiatal férfiak követik el, akik korábban maguk is részt vettek a harcokban, vagy traumákat szenvedtek el a háború alatt. A szegénység és a kilátástalanság fenntartja az erőszakot ezeken a helyeken, a sérülékeny helyzetű, munkanélküli, gyakran utcán élő fiatalok közbiztonsági kockázatot jelentenek.

Libériában a lakosság 60 százaléka 25 év alatti. Több mint felük hátrányos anyagi helyzetben él, jövőkép híján nagyobb arányban fordulnak a szerhasználat, a bűnözés felé, könnyebben fanatizálhatók és vonhatók be fegyveres felkelésekbe is.Klubosumo Johnson Bohr szociális munkás két kollégájával 2000-ben indította el a STYL (Sustainable Transformation of Youth, az ifjúság fenntartható átalakítása) nevű programot, ami 2009-re nyerte el a végleges formáját. A STYL ezeket veszélyeztetett, 10-24 év közötti fiatalokat veszi célba, akik két hónapos terápián vesznek részt (20 fős csoportokban), napi három-négy órában, heti háromszor olyan mentorok foglalkoznak velük, akik korábban hozzájuk hasonló helyzetben voltak. Emellett gyakorlati feladatokat is kapnak. Azok, akik sikeresen végigcsinálják a programot, 200 dollár ösztöndíjhoz jutnak a végén. Erre azért van szükség, hogy amíg munkát találnak és elkezdenek keresni, legyen miből élniük, és ne pedig erőszakos módon kelljen pénzt szerezniük.

A módszer, amit alkalmaznak, az elterjedt és bizonyítottan hatékony kognitív viselkedésterápia (CBT). A CBT lényege, hogy megnézik, a páciens bizonyos helyzetekre milyen viselkedéssel reagál – amelyek adott esetben agresszív, erőszakos, akár önmaga számára is veszélyes válaszreakciók lehetnek –, majd ezeket gyakorlással más típusú viselkedéssel helyettesítik. Alapvetően szorongás és depresszió kezelésére alkalmazzák elég nagy sikerrel, de dühkitörések, hangulatingadozás, sőt függőség kezelésére is beválik.

Bohr a terápiát olyan módon alakította át, hogy az kifejezetten az erőszak, a bűnelkövetés elkerülését célozza. A terápián résztvevők megtanulják, hogyan kezeljék az ingerültséget, a dühöt, és nemcsak önkontrollt tanulnak, hanem tervezést is. Emellett egyfajta új „identitást” is kitalálnak, amelynek nem része az erőszakos múltjuk, ezáltal javul az önképük, így könnyebben integrálódnak a társadalomba.

Hihetetlen eredmények

Az erőszak kutatásával foglalkozó Chris Blattmant egy monroviai útján annyira lenyűgözték Bohr eredményei, hogy három munkatársával elkezdte tanulmányozni a módszert.

Összeszedték azt a 999 fiatal férfit, akik a bűnelkövetői vagy erőszakos magatartás szempontjából a legveszélyeztetettebb csoportba tartoztak: 38 százalékuk korábban valamilyen fegyveres csoport tagja volt, 24 százalékuk hajléktalan.A kutatók randomizáltan kontrollált vizsgálatnak vetették alá őket, és kísérleti bizonyítékot szereztek nemcsak arról, hogy Bohr módszere hatásos a szóban forgó férfiak körében, hanem arról is, hogy akár még 10 év elteltével is komolyan visszatartja őket az antiszociális, desktruktív viselkedés a program elvégzése.

A vizsgálatban a férfiakat négy csoportba osztották: voltak, akik csak terápiát kaptak, voltak, akik csak pénzt, voltak, akik mindkettőt, és végül olyanok is, akik egyiket sem. Egy hónappal a kísérlet vége után azok, akik terápiát, illetve terápiát és pénzt kaptak, pozitív eredményeket mutattak. Azoknál, akik csak pénzt kaptak, nem volt pozitív hatás.

link Forrás

Egy évvel később a csak terápián részt vevőknél kicsit csökkent a pozitív hatás, de még tartott. Azok közt viszont, akik mindkettőt kaptak, 50 százalékkal csökkent a bűnelkövetés és az erőszakos viselkedés valószínűsége: ennyivel ritkábban árultak drogot, vettek részt lopásban, fegyveres rablásban. Amikor Blattmann tíz évvel később ismét értékelte az alanyok helyzetét, a terápiát és pénzt kapó résztvevőknél még mindig ugyanaz volt az eredmény.

Nem arról van szó persze, hogy ezek a fiatal férfiak valami óriási karriert futottak volna be, többségük kétkezi munkával keres pénzt, mint a cipőpucolás vagy az árusítás. De azzal összehasonlítva, hogy zsebtolvajok vagy drogdílerek lennének, ég és föld a különbség.

A nyugati világban 200 dollár talán nem tűnik soknak, de Libériában, ahol a minimum órabér alig 38 forintnak felel meg, óriási összeg. Ennyi pénzzel tulajdonképpen időt nyertek ahhoz, hogy élesben is begyakorolják az új, bűnmentes identitásukat. A kapott pénznek mindössze 4 százalékát költötték kábítószerre vagy alkoholra, a nagy részét élelmiszerre, lakhatásra, adósságok kifizetésére vagy valamilyen vállalkozás elindítására fordították. Ráadásul az eredmények azoknál bizonyultak a legtartósabbnak, akik a leginkább veszélyeztetettek közé tartoztak.

Blattmannék becslései szerint tíz év alatt résztvevőnként 338 bűncselekménnyel kevesebb valósult meg, ami azt jelenti, egyet megelőzni mindössze 1,5 dollár költséggel járt (terápiával együtt az egy főre jutó költség 530 dollár volt).A kutatók elismerték ugyanakkor, hogy mivel a résztvevők beszámolóira támaszkodtak, előfordulhat, hogy valaki szépített, vagy olyan választ adott, amelyről feltételezte, hogy a kutatók elvárják tőle. Emellett az eredeti kísérleti alanyai közül 103-an már nem éltek az újraértékelés idején, ami felvetette a kérdést, hogy esetleg azért tűnnek-e ilyen pozitívnak az eredmények, mert az igazán erőszakos férfiak időközben meghaltak.

Utóbbit két részlet is cáfolja a tanulmányban. Az egyik, hogy az önbevallás mellett az alanyok olyan játékokban is részt vettek, amelyek az önkontrollt és az előrelátást mérték fel, és ezekben ugyanolyan jól szerepeltek, amilyen pozitív eredményekről beszámoltak. Másrészt a halottak családtagjait meginterjúvolva az látszott, hogy csupán 26-an haltak erőszakos halált.

Máshol

Azt, hogy a kognitív viselkedésterápia alkalmas bűnözők rehabilitációjára, nem Bohr találta fel, számos tanulmány született már róla, és alkalmazzák bűnmegelőzésre Új-Zélandon, Kanadában és más helyeken is.

Az Egyesült Államok számos városában magas az erőszakos bűncselekmények száma, a fegyveres támadások mindennapos járvánnyá váltak, a kemény rendőri fellépés és a börtönbüntetés viszont nem bizonyul kellő visszatartó erőnek. Az USA-ban iszonyatos összegeket emészt fel a börtönök fenntartása, a rehabilitációnak viszont alacsony a sikerrátája. Annak a 600 ezer embernek, aki évente szabadul az amerikai börtönökből, a 67 százalékát három éven belül újra letartóztatják, míg kilenc évre vetítve az arány már 83 százalék. Nem csoda, hogy amerikai városokban is elkezdtek érdeklődni a program iránt – például Chicagóban és Charlestonban.

A chicagói program neve READI, 18 hónapig tart, de abban a délelőtti terápia után délután választott munkát tanulnak és gyakorolnak a résztvevők. Mivel Chicagóban Libériához képest jól fejlett a munkaerőpiac, inkább így igyekeznek segíteni az elhelyezkedésben. Blattmann tanácsadóként vesz részt a programban, de azt mondta, az év második felénél korábban nem érdemes az eredményességet vizsgálni. Szintén Chicagóban létezik egy sérülékeny középiskolásoknak indított BAM nevű program is, itt felére csökkent a letartóztatások száma a részt vevő fiatalok körében.

A dél-karolinai Charlestonban a Turning Leaf nevű szervezetnél az első 10 hétben 150 órányi viselkedésterápián vesznek részt az egykori elítéltek, és az ott tanultakat a szervezet szitanyomó üzemében gyakorolhatják biztonságos, kontrollált körülmények között. Ez működik: korábban az általuk rehabilitáltaknak több mint felét újra letartóztatták, és az állásukat sem tudták hosszú távon megtartani. A CBT bevezetése óta azonban 22 százalékra csökkent az újra letartóztatásba kerülők száma, és 84 százalékuk legalább fél évig képes megmaradni egy állásban.