Akár 15 évet is kaphat a volt megasztáros Fekete Dávid

bűnügy
2022 június 30., 07:21
comments 2

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt az egykori győri énekes, jelenleg autókereskedéssel foglalkozó férfi ellen, aki 21 bűncselekményt követett el, és a sértetteknek összesen 322 928 213 forint kárt okozott.

A 35 éves férfi a vádirati tényállás szerint 2017 nyarától kezdődően járművek adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat, egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől is, illetőleg egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy – általa is tudottan - halálos betegségben szenvedő személynek értékesítette.

Ezután is autókkal üzletelt, kölcsönöket is vett fel, amikkel nem tud elszámolni.

Fekete Dávidot - akit korábban a Megasztár tehetségkutató műsorban ismerhetett meg a közönség – 2021 májusában vették őrizetbe. Akkor azt írtuk: hónapok óta pletykálták, hogy átverhetett sokakat, és végül maga jelentette be, hogy valóban sok százmilliós adósságba keveredett. A rendőrség azután jelent meg nála, hogy csalás miatt több károsult feljelentést tett ellene.

A vádlott által okozott legkisebb kárösszeg egymillió forint volt, a legnagyobb 73 millió forint.

A letartóztatásban lévő elkövetővel szemben halmazati büntetésként 15 év szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás során a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.