Közokirathamisítással és vagyon elleni bűncselekményekkel gyanúsítják a volt megasztáros Fekete Dávidot

május 6., csütörtök 11:30

Hétfő reggel vették őrizetbe a győri autókereskedőt, akit korábban a Megasztár nevű tehetségkutató műsorban ismerhetett meg a közönség. Fekete Dávidról, aki jó kapcsolatokat ápol a Hit Gyülekezetével, már hónapok óta pletykálták, hogy átverhetett sokakat, végül maga jelentette be, hogy valóban sok száz milliós adósságba keveredett. A rendőrség azután jelent végül meg nála, hogy csalás miatt több károsult is feljelentést tett ellene.

Fekete Dávid korábban azt mondta, több rossz döntést hozott, de akkor még abban bízott, helyre lehet hozni a hibákat.

Fekete Dávid

A Bors azt írja, hétfőn a rendőrség házkutatási paranccsal érkezett, Feketét pedig megbilincselve vitték el. Az énekes 72 órás előzetes letartóztatásba került,

Fekete Dávid őrizetbe vételével kapcsolatban a Bors megkereste a Győri járásbíróságot, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy ma dől el, hogy a 72 órás előzetes letartóztatás lejártával az énekest letartóztatják, vagy szabadlábon védekezhet.

Az ügyészség tájékoztatása szerint közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a férfit. Ezek többnyire minősített csalásnak és sikkasztásnak felelnek meg. Az autókereskedőt egyebek mellett azért is vádolják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg – nyilatkozta lapunknak Dr. Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője, aki lapunka azt is megerősítette, hogy a házkutatást az érintett férfi tartózkodási helyén hajtották végre, de állítólag terhelő bizonyítékot nem találtak a nyomozók.