Boris Johnson lemond a pártelnökségről, de őszig miniszterelnök maradna

július 7., csütörtök 8:21
11

Csütörtök délelőtt több brit lap is arról tudósított, hogy Boris Johnson bejelentette, kész lemondani, de a BBC információi szerint egyelőre csak a Konzervatív Párt elnöki posztjáról távozhat a nap folyamán, és tervei szerint a miniszterelnöki posztot csak ősszel adná át, amikor új vezetője lesz a pártnak.

Kérdés persze, hogy ehhez mit szólnak kormányának még megmaradt tagjai, illetve a kormánypárt képviselői. Az első reakciók alapján sokan inkább ideiglenes, ügyvezető miniszterelnököt látnának szívesen a kormány élén.

A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Johnson még a délelőtt során bejelentést fog tenni terveivel kapcsolatban. Sajtóértesülések szerint Johnson reggel egyeztetett a párton belüli bizalmatlansági indítványt kiíró bizottság vezetőjével, és utána döntött a lemondás mellett. A miniszterelnök június elején már túlélt egy bizalmatlansági indítványt, de azóta látványosan sokat romlott a párton belüli helyzete, és gyakorlatilag mindenki biztosra vette, hogyha a jövő héten újra szavazásra bocsátanák a kérdést, Johnson veszítene.

Fotó: AFP PHOTO / PRU

A délelőtt folyamán már sejthető volt, hogy nagyon kevés ideje van hátra miniszterelnökként Johnsonnak, miután csütörtök délelőtt a csak kedden kinevezett új pénzügyminiszter, Nadhim Zahawi is lemondásra szólította fel.

Közben folytatódott a tömeges lemondási hullám, távozott a kedden kinevezett oktatási államtitkár, Michelle Donelan, és az Észak-Írországért felelős miniszter, Brandon Lewis is. Az elmúlt 48 órában több tucatnyi konzervatív politikus, köztük régi, közeli szövetségesei is lemondásra szólították fel Johnsont, és már a konzervatív sajtó is ellene fordult.

Arról, hogy milyen botrányok és hazugságok sorozata vezetett a mostani helyzetig, szerdán hosszabban is írtunk.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt