2022 július 13., 21:12

A közmédia jelentése alapján 8 után már semmi említésre érdemes esemény nem történt Budapesten

Bár még tart a demonstráció nem hivatalos része, az MTI úgy számolt be a szerda esti tüntetésekről, mint amikor a kora esti órákban már véget is értek. Az állami hírügynökség arról számolt be, hogy a kata-törvény módosítása ellen tartottak demonstrációt a Momentum szervezésében a Kossuth téren, ahol civilek mellett a pártelnök Gelencsér Ferenc is felszólalt, és arra kérte Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvénymódosítást, illetve kérjen normakontrollt az AB-től. Az MIT a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményét idézve arról számolt be, hogy a bejelentett gyűlés 19 óra 8 perckor véget ért, a helyszínről távozó résztvevők egy csoportja a Nyugati térnél akadályozta a körút villamos- és gépkocsi-közlekedését, nem sokkal fél nyolc után egy másik csoport pedig a Nyugati téri felüljáró forgalmát akadályozta. A híradás szerint a Nyugati téri felüljárón 19 óra 57 perckor megindult a gépkocsiforgalom. Az Oktogonnál történt eseményekről illetve a későbbi rendőri intézkedésekről nem adtak hírt.

Tüntetők az Oktogonon 2022. július 13-án
photo_camera Tüntetők az Oktogonon 2022. július 13-án Fotó: Németh Dániel