Évtizedes bujkálás után már az olasz rendőrség kezén van Milánó egykori kokainkirálya
2022 július 06., 11:38
Ugye te se akarod, hogy kokaint találjanak a lakásodban?
Már kapható az új Makro, ami ezúttal egy olasz újságíró, Antonio Talia 2019-es riportkönyve a calabriai maffiáról, az egész világot behálózó ‘ndranghetáról. A 106-os út akár útikönyvként is forgatható, csak épp nem a Jón-tenger turisztikai látnivalóit, ókori romokat, középkori templomokat, éttermeket és kávézókat ismertet. Inkább egy különleges idegenvezetés, mely a ‘ndrangheta múltjának nyomait mutatja be. A nyomok a jelenbe, és nem csak Calabriába és Olaszországba, hanem Észak-Európába, Ázsiába, Kanadába és Dél-Amerikába vezetnek.
Talia kontinenseken átívelő oknyomozása arról szól, hogy a 18. század vége óta létező, klánok laza szervezeteként működő ‘ndrangheta a kicsi falvakból indulva hogyan vált mára a világ egyik legerősebb, globális maffiaszervezetévé, miért hatékonyabb, mint a szicíliai Cosa Nostra és a nápolyi Camorra, és hogyan éltek és élnek a tagjai. A könyv időszerűségét jól mutatja, hogy az egyik legijesztőbb figurája az a Rocco Morabito, aki a könyv megjelenésekor épp megszökött egy uruguayi börtönből, aztán 2021-ben Brazíliában megint elkapták, és pont pár hete adták ki Olaszországnak. Antonio Talia telefonon adott interjút Milánóból.
Hogyan került kapcsolatba a n'dranghetával, és honnan vette a bátorságot, hogy írjon róla?
Egyrészt calabriai vagyok, és az erőszak szempontjából a legrosszabb időszakban nőttem fel, a 80-as évek közepe és a 90-es évek eleje között. Szinte naponta jöttek a hírek a sokkoló gyilkosságokról, mindenki ki volt borulva. Ha az ember ebben nő fel, hajlamos normálisnak tekinteni. Közben cserkész voltam, és szerveztünk egy csomó maffiaellenes menetet a városban.
Calabria hegysége, az Aspromonte hírhedt az emberrablások miatt, az emberrablók oda hurcolták a túszaikat. A szervezetünk hívott cserkészeket az ország más részeiből, hogy megmutassuk, hogy az Aspromontén nem csak az erőszak érdekes, lehet kirándulni is meg minden mást csinálni. Valahol itt vannak a maffia-ellenességem gyökerei.
Aztán elvégeztem a jogot Milánóban, és ügyvédként alig egy évig büntetőügyekkel foglalkoztam Calabriában. Nem szerettem, de belenézhettem pár maffiaperbe. Végül teljesült a vágyam, újságíró lettem, külpolitikával foglalkoztam, és sokfelé dolgoztam, főleg Ázsiában és Európában. Különböző bűnügyekkel összefüggésben egyre többször botlottam calabriai családnevekbe. Amikor visszatértem Olaszországba, bűnügyi tudósítóként folytattam, és elkezdtem rendszerezni ezeket az információkat. Valamennyire kiismerem magam ebben a közegben, a gyerekkoromból ismerem a családneveket, tudom melyik hova valósi. Úgyhogy amikor 20 évvel később felbukkannak ezek a családok, mert pénzt mosnak Hongkongban vagy bűnszervezetet építenek Szlovákiában, tudom, kik ők. Azt gondoltam, érdemes a végére járni és bemutatni, hogyan nőttek ekkorára.
Volt valami közvetlen kiváltó oka, hogy írni kezdett a 'ndranghetáról?
Nagyon megrázott, amikor meggyilkolták a szlovák újságírót, Ján Kuciakot és a barátnőjét, Martina Kušnírovát. Akkor már évek óta gyűjtöttem az adatokat, de még így is kiborított.
Pont akkor történt, amikor a 'ndrangheta egyik peréről tudósítottam Milánóból, és az ügynek voltak hongkongi szálai is. Nem sokkal korábban tértem vissza Hongkongból, ahol a tüntetésekről írtam. És úgy voltam vele, hogy megölnek embereket Szlovákiában, pénzt mosnak Hongkongban, és én ismerem a neveket, tudom hova valósiak. Eddig csak helyi vagy olaszországi ügyként kezeltük őket, de akkor itt az idő, hogy tágítsuk a fókuszt.
Közhely, hogy a szervezett bűnözés összefügg a szegénységgel, és hogy tradicionálisan része a helyi társadalom működésének. De miért annyira eredményes épp a 'ndrangheta a maga műfajában?
A statisztikák azt mutatják, hogy Calabria időtlen idők óta az egész Európai Unió egyik legfejletlenebb régiója. Ennek megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy a 'ndrangheta ekkorára nőtt. A fiatalok előtt nincs valós alternatíva, vagy legalábbis úgy érzik, hogy nincs, ezért generációk óta könnyű őket beszervezni. De úgy érzem, azért ez részben kifogás is a részükről: könnyű azt mondani, hogy azért csinálom, mert nincs más, mert különben nyomorognék. Viszont tény, hogy a calabriai társadalmat a szegényektől az elitig mélyen áthatja a cinizmus. Az értelmiség, az ügyvédek, politikusok, vállalkozók teljesen kiábrándultak, és egyáltalán nem hisznek benne, hogy a dolgok valaha is megváltozhatnak. Márpedig ha az elit cinikus, egyben pedig történelmi szálak kötik össze a szervezett bűnözésből élő, vagy ahhoz így-úgy kapcsolódó családokkal, akkor a társadalom teljes szövete válik egyre korruptabbá.
Szegénység, cinikus elit, korrupció máshol is van. Mi az, ami helyi sajátosság?
Érdemes megnézni, hogyan épül fel a 'ndrangheta. Van egy szegény, kiábrándult, cinikus társadalom, és azon belül évszázadok óta létezik egy rejtve működő titkos, eleve a bűnözésre létrehozott társaság. Ami sokkal több, mint egy sima bűnszervezet. Komplikált, egy csomó társadalmi szintje van, és az egészet szoros családi kötelékek teszik még bonyolultabbá.
A 'ndrangheta abban is különbözik a szervezett bűnözés többi olasz csoportjától, a Cosa Nostrától és a Camorrától, hogy a tagjai közül sokkal kevesebben működtek és működnek együtt önként vagy kényszerből a hatóságokkal.
Az is idetartozik, hogy nálunk, Calabriában nagyon hosszú története van a kivándorlásnak. Az Ausztráliába, Kanadába, Dél-Amerikába kivándorolt sok ezer ember, munkás között mindig volt néhány, aki a 'ndrangheta rendes, felavatott tagja volt. Így kontinenseken átnyúló kötelékek jöttek létre, melyek négy generációval később, száz év eltelte után is megmaradtak. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy miért olyan sikeres.
Miért tudja magát a 'ndrangheta olyan könnyen exportálni más országokba és kultúrákba?
A kivándorlás az egyik ok. De van más is. 1992-ben a szicíliai maffia, a Cosa Nostra úgy döntött, hogy közvetlen támadást intéz az állam ellen: végeztek két bíróval, Giovanni Falconéval és Paolo Borsellinóval, meg az embereikkel. Az állam azonnal lecsapott.
A 'ndrangheta ilyet sose tett, főleg 1992-93 óta: ők inkább elvegyülni próbáltak. A harmadik generáció tagjai közül sokan közgazdaságtant meg nemzetközi jogot tanultak, majd kiépítettek egy széles új ágazatot, a fehérgalléros bűnözést, hogy tisztára mossák az egyebek mellett nagybani kokaincsempészetből befolyó pénzt, hiszen azzal továbbra sem hagytak fel. Mindezt nemzetközi szinten, legális fedőcégek és tisztának tűnő ügyletek mögé bújtatva. Ma már a fehérgallérosok a kulcsszereplők, akik közül csak néhányan avatott maffia-tagok, de persze a többiek is kötődnek így-úgy a 'ndranghetához.
Az útikönyvként is olvasható 106-os utat lapozgatva az embernek az az érzése, hogy a tengerparti úton tényleg egy kavicsot se lehet úgy odébbrúgni, hogy ne a maffia nyomára bukkanjon az ember. A valóságban, egy kevésbé avatott látogató számára mennyire nyilvánvaló Calabriában a szervezett bűnözés jelenléte?
Turistaként itt tényleg szinte észre se venni a maffia jelenlétét. Sokkal óvatosabbak, főleg az utóbbi évtizedekben, nem alkalmaznak már nyílt erőszakot.
Úgy fogalmazott, hogy szinte. Valami azért mégis van?
A 70-es, 80-as években szinte naponta lőttek le embereket. Ennek vége, ma már nincsenek ilyen gyilkosságok. De aki figyel, apró jelekből észrevehet ezt-azt. Ahogy az ember autózik a 106-oson, időnként teljesen néptelen helyekre jut. Máshol nagyon megnézik, és érzi, hogy nem kéne tovább menni. Mert hiába jöttél messziről, valahogy mégis tudják, hogy ki vagy és mi járatban. Csak egy érzés, de nehéz szabadulni tőle.
A könyvben leír egy jelenetet, amikor a szüleivel egy apai nagybácsi meghívására részt vettek egy családi összejövetelen, ahol egy ponton a gyerekek is beszállhattak a koronglövészetbe. És hogy gyerekként mennyire izgatta a fegyver meg ami mögötte van, és ha a szülei akkor és ott nem lépnek fel olyan szigorúan, talán egészen máshogy is alakulhatott volna az élete.
Calabriában a fegyvereknek és az erőszakról kiterjedt szubkultúrája van. Sokan vadásznak, ez a rokon is vadászott, és kézről kézre járnak a fegyverek, amelyek közül sokat engedély nélkül tartanak. A családi összejöveteleknek megszokott része a koronglövés, és hogy a gyerekek, a fiúk is lőhetnek.
A szüleim mindketten calabriaiak, beszélik a helyi dialektust, tudják, hogy működik a dolog. És, mivel ez egy nagyon macsó kultúra, azt is, hogy a fiúk milyen veszélyeknek vannak kitéve, milyen csábító az erőszakkultusz. Egy csomó osztálytársamat be is hálózták. Voltak, akik eleve olyan családból származtak, amelynek súlyos 'ndranghetás múltja volt. De voltak hozzám hasonló hátterűek is, átlagos, középosztálybeli családokkal, akik szintén ott kötöttek ki. Ezért gondolom, hogy az én esetemben a család, a neveltetés volt a döntő, meg mellette a cserkészet és a sport.
Azt írja, hogy a 'ndrangheta csúcsszerve, a tábla minden évben ugyanott ülésezik, az Aspromonte szurdokaiban, egy kis faluban, a kegyhely mellett. Ez ma is így van? Ha igen, hogyhogy nem csapnak le rájuk vagy hallgatják le őket?
2000-es években a rendőrség komoly nyomozást folytatott, ez volt a Crimine-Infinito, ami segített feltárni, hogy hogyan működik a szervezet. Ennek részeként a csendőrség egyik különleges egységének sikerült bepoloskázni a csúcstalálkozó helyszínét. Ezért 2011 óta az éves találkozókat már nem ott tartják, ahol addig. De azt tudjuk, hogy továbbra is évente találkoznak, ugyanabban az időben és ugyanarrafelé, csak váltott helyszíneken. A 'ndranghetának épp az az egyik erőssége, hogy alkalmazkodnak, rugalmasan ötvözik a hagyományt az innovációval. Szóval tudjuk, hogy mostanában tartják a csúcstalálkozót, tudjuk hogy merrefelé, de semmi pontosabbat.
Van a 106-os út mellett egy hatalmas, teljesen lepusztult vegyi üzem, amit szimbólumnak nevez. Azt írja, hogy aki azon fantáziál, hogy milyen jól festene itt a romok helyén egy fehérhomokos strand vagy egy jázminültetvény, az nem érti ezt a vidéket, nem érti a fejlődést és az önfejlesztést gátló körülményeket. Mik ezek a körülmények?
A Liquichimica Biosintesi egy hatalmas kísérleti vegyi üzem volt, amire az állam rengeteg pénzt költött a 70-es években, hogy fejlessze a régiót és munkalehetőségeket teremtsen. A gyártási koncepció azonban elhibázott volt, az előállított szintetikus takarmányról kiderült, hogy rákkeltő, és az üzemet pár hét után bezárták. Az építkezésből viszont rengeteget profitáltak a 'ndrangheta klánjai, a gyárhoz tartozó kikötőt pedig drogcsempészetre használták. Igen, a gyárrom egy általánosabb jelenség szimbóluma.
Mi ez a jelenség?
Azokat a kamuberuházásokat jelképezi, amiket névleg azért indítanak, hogy növeljék a foglalkoztatottságot az alulfejlett régiókban, de eleve tudják, hogy bukásra vannak ítélve. A 'ndrangheta ugyanis valójában nem érdekelt abban, hogy a környék tényleg fejlődjön. Amíg a régió szegény, mindig lesz egy seregnyi fiatal, akik arra várnak, hogy csatlakozhassanak. Ha itt a gazdaság beindulna, az reális alternatívát jelentene a számukra. Nem véletlen, hogy a 'ndrangheta tagjai sosem itt fektetik be a pénzüket, sosem itt indítanak vállalkozást.
Amikor a 70-es években az állam több mint ezermilliárd lírát költött a gyárra, a helyi döntéshozók már tudták, hogy soha nem fog működni?
Igen, teljesen biztos vagyok benne.
Arról ír, hogy a különböző rangú 'ndrangheta-tagokban közös, hogy mennyire boldogtalan az életük és milyen boldogtalanok ők maguk.
Talán segít megérteni, ha figyelembe veszi, hogy milyen sok embert tartóztatnak le, és közülük mennyien kapnak ekkor szívrohamot, amit nem csak színlelnek. Ha az ember egész életében bújkál a rendőrök meg az ellenségei elől, az aláássa a testi és a mentális egészségét. A könyvben szerepel például egy pár. A nő pontosan tudja, hogy a férje drogcsempész. Ugyanúgy veszekednek, mint az átlagos párok, csak sokkal stresszesebb dolgokon: hogy hogyan lehetne olcsóbban beszerezni és drágábban eladni a kokaint. És a nő szidja a férjét, hogy elszúrta, mert itt vannak a behajtók, és miből fizetik ki őket.
Rengeteg beszéltem egy rendőrségi ügynökkel, aki beépült a 'ndranghetába és majdnem egy évet töltött velük. Ő mesélte, hogy ezek az emberek milyen feszültségben élnek, hogy folyton késznek kell lenniük a menekülésre, és hogy tudják, bármikor hirtelen véget érhet az életük vagy letartóztathatják őket. Soha egy pillanat nyugtuk nincs, egyfolytában paranoiásan figyelik a környezetüket. És hiába van a ranglétra magasabb fokain állóknak rengeteg pénze, nincs rá lehetőségük, hogy kiélvezzék. Akkor meg minek?
Van egy kérdés, amit gondolom mindig megkap.
Hogy voltak-e problémáim a könyv miatt?
Igen, illetve hogy félt-e, és ha igen, hogyan lett rajta úrrá.
Apámnak van egy kis hobbiföldje, rajta olajfákkal. A könyv megjelenése után kétszer is felégették. Akkor nagyon aggódtam a szüleimért. A járvány alatt a strandon, ha az ember foglalt magának helyet, kiírták a nevét a napernyőre. Én, ha foglaltam, mindig másik nevet adtam meg. Vagy például most itt, Milánóban nagyon meleg van, és ha egy közeledő motoroson mégis zárt sisak van, összerezzenek.
De túlhangsúlyozni se akarom a dolgot. Ezek az emberek sajnos nagyon okosak, tényleg. Zavarom őket, de tudják, hogy ha megtámadnak egy újságírót, akkor óriási felhajtás lesz, mindenki rájuk száll, nyomozás indul, nem lesz nyugtuk, és az ártana az üzletüknek. Szóval bár nyugtalankodom, valójában nem gondolom, hogy bántani fognak.
Mi az, amit reálisan mégis megtehetnek?
Hogy megtalálnak valami célozgatással. „Te írtad azt a cikket, te írtad azt a könyvet. De tudjuk, hogy nem az vagy, akinek kiadod magad. Ha folytatod, nagyon megnehezíthetjük az életedet. Ugye te se akarod, hogy kokaint találjanak a lakásodban?” Az erőszak helyett mostanában inkább ez megy.
Megbánta, hogy a 'ndranghetáról ír?
Nem. Nagyon örülök, hogy sikeres a könyv, és hogy sok nyelven kiadták, most például magyarul. Túl sokáig tekintettünk a 'ndranghetára helyi, calabriai vagy olasz jelenségként. Ha sikerül felhívni a figyelmet, hogy egy globális bűnszervezettel van dolgunk, ami hatalmas összegeket mozgat, és a piszkos pénzzel világszerte megfertőzi a gazdaságot, akkor megérte.
A 106-os út, ahogy az összes Makro, ingyen jár a 444 Belső Kör tagjainak. Aki nem tag, itt rendelheti meg.
Borítókép: Ismeretlen 'ndrangheta-tag rendőrkézen, miután 2019-ben letartóztattak két, szökésben lévő klánvezért, akik "állatokként" éltek egy hegyi búvóhelyen, fegyverekkel körülvéve. Fotó: Stringer / Olasz államrendőrség / AFP
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.