Az újszülöttektől vett DNS-minták felhasználása a szüleik elleni bűnügyi nyomozáshoz olyan, mint „egy disztópikus hagyma”

jog
2022 augusztus 18., 09:15
comments 15

Az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta minden újszülöttől vesznek DNS-mintát: megszúrják a gyerek sarkát, a vérmintát pedig különböző betegségekre tesztelik egy laboratóriumban. Vagyis az eredetileg orvosi célokra használandó minták segítségével próbálják kiszűrni az egészségügyi problémákat. Egy New Jersey-ben a múlt hónapban, közérdekű adatokkal kapcsolatban indított per viszont arra utal, hogy ezeket a mintákat a jövőben az orvosi célokon túl bűnügyi nyomozások során is rendszeresen felhasználhatják.

A pert New Jersey állam kirendelt ügyvédje és egy nonprofit hírportál, a New Jersey Monitor indította, miután állításuk szerint a rendőrség kikérte az egészségügyi minisztériumtól egy újszülött vérmintáját, hogy a gyerek apja ellen nyomozhassanak egy kilencvenes években elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatban. Crystal Grant, az ACLU, vagyis az American Civil Liberties Union jogvédő szervezet egyik munkatársa szerint ez azt jelenti, hogy „lényegében minden, az Egyesült Államokban született csecsemő rendőrségi megfigyelés alá kerülhet”.

A Wired cikke szerint egyelőre nem tudni pontosan, országszerte hány esetben próbálták már meg újszülöttek DNS-mintáit bűncselekmények utáni nyomozások során felhasználni, illetve hogy a nyomozások mennyire voltak sikeresek. Az viszont biztos, hogy már korábban is történt egy hasonló eset: 2020 decemberében Kaliforniában a rendőrség öt házkutatási parancsot adott ki, hogy DNS-mintákhoz férjenek hozzá, majd azok segítségével régebbi rendőrségi ügyeket oldhassanak meg, egyet pedig sikerült is.

Grant szerint azonban „aggasztó”, hogy a rendőrség hozzáférhet az egészségügyi rendszerhez, és megszerezheti a „genetikai információinkat”. Adatvédelmi aktivisták szerint is aggasztó az irány, szerintük hasonlóan visszaélhetnek nemcsak az újszülöttektől vett DNS-mintákkal, de azokkal is, amelyeket más ügyben vettek valakitől. A San Franciscó-i rendőrség nemrég például egy évekkel ezelőtti, nemi erőszakkal kapcsolatos nyomozás során az áldozattól vett DNS-mintát használt fel arra, hogy a nőt egy másik bűncselekményben megvádolhassák. San Francisco ügyésze azonban a nő DNS-ének ilyesfajta felhasználását az Egyesült Államok alkotmányának negyedik módosítása alapján indokolatlannak és jogsértőnek nevezte, majd ejtette a vádakat.

A most New Jersey-ben indított perben azt állítják, hogy a rendőrség egy ma már iskoláskorú gyerek újszülöttkori DNS-mintáját szerezte meg, majd azt megvizsgálva a gyerek apját egy bűncselekményhez tudták kapcsolni. Mindezt a genetikus rokonság törvényszéki alkalmazásával, vagyis a forenzikus genealógia segítségével érték el. Ez a bűncselekmény helyszínén hátrahagyott DNS izolálását, majd felhasználását jelenti, amely alapján el tudják készíteni a gyanúsított genetikai profilját. Utóbbit a nyomozók olyan genealógiai weboldalakra tölthetik fel, ahova mások önként is feltöltötték már saját DNS-adataikat, általában azzal a céllal, hogy a családfájukat kutassák. A nyomozók az ilyen oldalakon az esetleges egyezések segítségével aztán feltérképezhetik a gyanúsított családfáját, hogy végül rokonain keresztül jussanak el hozzá.

A mostani per szerint a rendőrség egy lezáratlan ügyben indította újra a nyomozást, a családig pedig már el is jutottak, odáig viszont nem, hogy egy házkutatási paranccsal hozzáférhessenek a gyanúsított DNS-mintájához, így inkább az állami újszülött-szűrő laboratóriumtól kérték ki a családhoz tartozó egyik gyerek vérmintáját.

A minta végül szoros rokoni kapcsolatot mutatott a bűncselekmény helyszínén vett DNS-mintával, vagyis a vizsgálatok szerint a mintát adó újszülött apja az, akit a rendőrség keresett. Ez már elég volt ahhoz, hogy a rendőrség az apától is DNS-mintát kérjen, amelynek vizsgálata után kiderült, hogy a DNS-e egyezik a bűncselekmény helyszínén vett mintával.

Jennifer Sellitti, a férfit képviselő ügyvéd szerint ha engedélyezik az újszülöttektől vett DNS-mintákon végzett forenzikus genealógiát, az azt jelenti, hogy onnantól kezdve bárki DNS-ét felhasználhatják egy bűnügyi nyomozás során. Szerinte „ez olyan, mint egy disztópikus hagyma”, vagyis „minden egyes réteg lehámozásával a magánélet egy újabb rétegét sértjük meg”. Emiatt perlik most a New Jersey-i Egészségügyi Minisztériumot és az újszülöttek szűrését végző állami laboratóriumot. A minisztérium szóvivője a Wirednek azt mondta, nem kommentálják a folyamatban lévő peres ügyeket, és általánosságban sem akart nyilatkozni az újszülöttektől vett DNS-minták megőrzéséről, illetve azok felhasználásáról.

A hatóságok rendelkezésére álló fő adatbázis eddig az FBI rendszere volt körülbelül 14 millió DNS-mintával, de azok használatára szigorú szabályok vonatkoztak, vagyis ennél jóval könnyebb az olyan weboldalakat segítségül hívni, ahova bárki önként feltöltheti a saját DNS-mintáját, és a rendőrség is bármikor hozzáférhet.

Natalie Ram, a Maryland Egyetem jogászprofesszora szerint csak idő kérdése volt, hogy a rendőrség az újszülöttek vérmintáit is felhasználja. Azt is elmondta, hogy míg sok államban nem engedik ezen minták felhasználását a rendőrség számára, vannak államok, például New Jersey, ahol a jogszabályok nem egyértelműek. Az újszülöttektől – egyébként minden államban kötelezően – vett mintákat nem szabályozzák szövetségi törvények, az államok maguk határozzák meg, hogy mennyi ideig tárolják a mintákat, és azokat mikre lehet felhasználni. Épp ezért egyes államok csak hónapokig, mások évekig, de akár évtizedekig is tárolják a mintákat. Virginia államban például csak fél évig, Michiganban viszont akár 100 évig is megőrzik azokat.

(Címlapkép: ARNO BURGI / ZB / dpa Picture-Alliance via AFP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.