Kampányt indított a japán kormány és az adóhivatal, hogy a fiatalok több alkoholt igyanak

gazdaság
2022 augusztus 18., 06:57
comments 12

Ötletpályázatot írt ki a japán adóhivatal olyan kampányok tervezésére, amik több piálásra buzdítják az ország feltűnően és egyre inkább józan fiatalságát - írja a BBC.

A japánok ugyanis évtizedek óta egyre kevesebb alkoholt isznak, emiatt jelentősen csökkentek az adóbevételek - ezért is a helyi NAV a főszervező.

Bár az egész akciót a remekül hangzó “Sake viva!” névre keresztelték, a pályázók által kitalálandó kampányok nemcsak szakét, hanem bort, sört vagy más alkoholfélét is népszerűsíthetnek. Fontos, hogy nem egyes márkákról van szó, hanem arra próbálják buzdítani a fiatalokat, hogy úgy általában vedeljenek többet.

A mostani helyzethez a kormányzat szerint a COVID miatt átalakult társasági szokások és a japán társadalom elöregedése is hozzájárultak, veszélybe sodorva az ország alkoholiparát. Máshol talán ünnepelnék, hogy 1995 és 2020 között 25 százalékkal csökkent az egy főre jutó évi átlagos alkoholfogyasztás. A Japan Times cikke szerint 1980-ban az állam adóbevételeinek 5 százalékát tette ki a szeszadó, míg 2020-ben ugyanez az arány 1,7 százalékos volt. Japánban él a legtöbb idős ember a lakosság arányában, az emberek 29 százaléka öregebb 65 évesnél.

A japán kormányzat úgy érzi, fiatalt csak fiatal tud rávenni az alkoholizálásra, ezért maximum 39 évesek pályázhatnak az ötleteikkel. A lehetőség a japánul beszélő magyar reklámosok előtt is nyitva áll, mert külföldről is lehet jelentkezni, a rostán túljutó ötleteket viszont japán nyelven kell prezentálni.

A végére pedig egy kis kommentjáték: melyik a világ legjobb berúgós száma? Én a The Businesstől nyitnék a Drinkig and Drivinggal, aki tud jobbat, kommentelje be ide a cikk alá!


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.