Szlovákia jövőre önellátó lehet villamosenergiából

energia
2022 szeptember 09., 12:05
comments 6

Nem sokkal éjfél után a Szlovák Villamos Művek (SE) megkezdte a nukleáris fűtőanyag betöltését a Mohi Atomerőmű 3. blokkjának a reaktorába, ami a tervek szerint 2023 elejére érheti el maximális teljesítményét, így pedig Szlovákia teljesen önellátóvá válik a villamosenergia-termelésben - írja az Új Szó. Az új blokk beépített kapacitása 471 megawatt lesz, ami fedezi Szlovákia teljes villamosenergia-fogyasztásának nagyjából a 13 százalékát. A próbaüzem és a maximális teljesítmény elérése után Szlovákia teljesen önellátóvá válhat, és még kivitelre is juthat belőle.

Évek óta vártunk erre a pillanatra. Egyesek már-már végtelen történetként tekintettek a projektre, most azonban végre megérkeztünk a célba” - monta Eduard Heger miniszterelnök. Hozzátette, hogy a nukleáris energia aránya a szlovák áramtermelésen ezzel az eddigi 52-ről 65 százalékra nő. A lap emlékeztetett, hogy a Mohi Atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának az építése még 1987-ben kezdődött, majd hosszú megszakítás után Szlovák Villamos Művek 2008 novemberében látott hozzá az új blokkok befejezéséhez.

photo_camera Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

Az eredeti tervek szerint a harmadik blokkot 2012-ig, a negyediket 2013-ig adták volna át, a határidőket azonban folyamatosan tologatták. A 4. blokk a legdlegoptimistább becslések szerint is leghamarabb 2024 májusában kezdheti meg a működését. A két új blokk építésének az elhúzódásával párhuzamosan nőttek a költségek is. Míg eredetileg 2,8 milliárd eurós kiadásokkal számoltak, mára ez meghaladta a 6 milliárd eurót.

Arról, hogy az atomerőművek fűtőanyagát Oroszországból szerzik-e be, Branislav Strýček, a Szlovák Villamos Művek vezérigazgatója azt mondta Szlovákia már nem függ teljesen az orosz gyártótól. Az atomerőművek fűtőanyagát több beszállítótól is beszerezhetik. Várhatóan két alternatív beszállító is jelentkezik: a francia Framatome és az amerikai Westinghouse. (via Új Szó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.