Magyarország és Szlovákia továbbra is a legnagyobb importőrök közé tartoznak.
Elemzők fontos fordulópontnak nevezték ezt, szerintük most kezdődik az az időszak, amikor a tiszta energia már lépést tud tartani az áramigény növekedésével.
Visszautasította Szijjártó Péter vádjait.
De jelentős tétel volt az MVM-csoportnál a Debrecen Gazdasági Övezet bővítésével összefüggő infrastruktúra fejlesztésére kapott 25,7 milliárd forintos állami támogatás is.
„Oroszország az olaj- és gázexportból finanszírozza a hadigépezetét, és ha Európa leáll ezek vásárlásával, az csökkenti a bevételeiket” – érvelt Donald Trump energiaügyi minisztere.
Már csak az árról kell megegyezniük.
Az eredeti tervek szerint ezt már jóval korábban el kellett volna kezdeniük.
A magyar és az amerikai kormány már hónapok óta tárgyalt az amerikai moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséről.
A hétvégén Amerikában tárgyalt a külügy kis atomerőművek magyarországi építéséről. A kelet-magyarországi épülő autógyárak, valamint Paks I. és a Mátrai Erőmű elvileg közelgő leállása miatt csakugyan égető szükség lenne új áramtermelő infrastruktúrára. A világon csak két helyen van ilyen.
A vizsgálatok középpontjában az áll, hogy mi történt hétfőn 12:33-kor, amikor 5 másodpercre eltűnt 15 gigawattnyi termelt energia.
A vállalat vezetése Szijjártóval utazott Moszkvába.
A Dnyeszter Menti Köztársaság 3 millió m³ földgázt kap hitelre.
Ukrajna ingyen szenet vinne a tiraszpoli erőműnek, és segítené a létesítmény üzemeltetésében, ha Moldova cserébe a szomszédjához irányítja az áramfeleslegét.
„Egy ilyen találkozó jó alapot teremtene egy nyílt vitához a Szlovákiába és más országokba az ukrán területen keresztül történő gázszállításokról” – mondta Fico.
„Jó, hogy Fico szlovák miniszterelnök végre hazatért a vietnámi luxusszállodában töltött nyaralásából” – vágott vissza a szlovák kormányfőnek az ukrán elnök.