Úgy bontják az azbeszttartalmú tetőt egy gödöllői gimnáziumban, hogy a gyerekek bent ülnek az iskolában

oktatás
2022 szeptember 16., 08:46
comments 14

Hosszú beszámolót írt Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Török Ignác Gimnáziumban uralkodó állapotokról. Ez az az iskola, ahol úgy kezdték meg az idei tanévet, hogy közben energetikai felújítást végeznek az épületen, a diákok így kívül-belül felállványozott intézményben tanulnak.

Gémesi több képet is megosztott, illetve egy videót, amin elmondása szerint az látszik, hogy a munkások azbeszttartalmú palákat rugdosnak le az épületről, miközben a tanulók bent tartózkodtak. A polgármester megjegyzi, Vécsey László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a helyszíni szemle után jelenléti oktatásra alkalmasnak ítélte az épületet.

Egy érintett szülő lapunknak azt írta, múlt héten a gyerekeknek egész nap zárt ablakok mellett kellett volna tanulniuk, amitől megfájdult a fejük, így inkább kinyitották. A lyukasórákon pedig csöndben kellett üldögélniük valahol, mert az épületből nem mehettek ki, de mivel a tantermek egy része le volt zárva, a folyosókon is tanítás volt, ott sem zajonghattak.

Gémesi szerint a tanárok, amikor tehetik, „kimenekülnek” az épületből, és a közeli parkban tartják meg a tanórákat. Erről az intézmény egyik pedagógusa, Tarnai Katalin is beszámolt múlt héten a 444-nek.

„Nem ragozom , a helyzet több mint botrány” - összegez a polgármester, akihez számtalan szülői megkeresés érkezett, de mivel az iskolák államosítása óta a fenntartói hatáskör nem az önkormányzaté, sokat nem tudnak tenni. Gémesi felhívta Pintér Sándor titkárságát, de a belügyminiszterrel nem, Maruzsa Zoltán államtitkárral viszont tudott beszélni. Számonkérte rajta, hogy miért nem készült egy a beruházás befejezéséig tartó pontos forgatókönyv a biztonságos és zavartalan oktatás érdekében, és azt is, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy a nyári hónapokban semmilyen érdemi munkát nem végzett a beruházó.

Gémesi egy azonnali bizottság felállítását kérte az államtitkártól, amely kivizsgálja, hogyan alakult ki a jelenlegi helyzet és hogyan biztosítja a tankerület a biztonságos oktatást a „jelenlegi összevissza helyzet helyett”. Amennyiben szeptember 19-ig a minisztérium nem lép, a polgármester saját hatáskörben, az épület tulajdonosi képviselőjeként kezdeményez vizsgálatot.

„Önmagáért beszél az is, hogy az igazgató úr saját hatáskörben - később bepótlandó - iskolai szünetet rendelt el. Az azt követő időszakban az épület nagy szerkezeti munkáinak végéig online oktatást. Ebben ismereteim szerint a tankerület nem támogatta” - írja a polgármester.

Egy másik érintett szülőtől úgy tudjuk, családi okokra hivatkozva tömegesen kérik ki a gyerekeket a jövő hétre. Ekkor ugyanis az aula fölé beemelnek egy három tonnás világítóablakot, miközben tanítani kellene - továbbra is a folyosókon, mert a termekben furkálnak.

UPDATE 17:15: Cikkünk megjelenése után a Dunakeszi Tankerületi Központ igazgatója, Szabóné Forgács Gabriella az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

A Gödöllői Török Ignác Gimnáziumban a tetőbontási munkálatok szeptember 12-én kezdődtek meg, védőtávolságon belül tanulók az épületen belül sem tartózkodtak, illetve az intézményben keddtől rendkívüli szünetet rendelt el az intézmény vezetője, így a munkálatok az üres épületen folytatódtak. A palabontás az épületen a héten befejeződött, a munkálatok alatt elvégzett légtér mérés pedig igazolta, hogy a bontás során a levegőben nem volt egészségkárosító koncentrációjú szállórost. A felújítást mind a katasztrófavédelem, mind a munkaügyi hatóság vizsgálta, megállapításaik alapján az épületben tartózkodó tanulók nem voltak veszélyeztetve.

Hamis az az állítás, hogy a nyári hónapokban nem végeztek érdemi munkát az épületen, hiszen a szeptemberi tanítás kezdetéig megtörtént az épület oktatási szárnyán a teljes tetőbontás, a tantermek egy részének ablak- és világításcseréje, valamint a külső szigetelés is megkezdődött. Az sem helytálló, hogy nem készült forgatókönyv a kivitelezés idejére, az intézmény vezetője és a tankerület folyamatos kapcsolatban áll a vállalkozóval, így a kivitelezés ütemtervével és a napi előrehaladással kapcsolatos információk minden fél számára ismertek. Az önkormányzat képviselője állandó meghívottja a heti helyszíni egyeztetéseknek, így a felújítási munkálatok előrehaladásáról az önkormányzat minden információval rendelkezik, az egyeztetési lehetőség eddig is biztosított volt a polgármesteri hivatal számára. A tankerület javaslatot tett az intézmény számára, hogy az oktatásból időlegesen kieső egy-egy tanterem helyett más helyszínen biztosítja az órák megtartását, de a gimnázium igazgatója ezzel a lehetőséggel nem kívánt élni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.