Muszlim és hindu közösségek tagjai csaptak össze Leicesterben

külföld
2022 szeptember 19., 12:25
comments 2

A hétvégén muszlim és hindu közösségek tagjai között zajlottak összecsapások a brit Leicester városában. Hétfőn 15 embert vettek őrizetbe a rendőrök a hétvégén történtek miatt. A városban hetek óta feszült a hangulat a két közösség között, még egy augusztus végi, India-Pakisztán krikettmeccs óta.

A város polgármestere, Peter Soulsby szerint a feszültség szításáért a közösségi oldalakon terjedő hamis posztok tehetőek felelőssé. Mint a BBC-nek elmondta, számos olyan posztot látott, melyek vagy nagyon torzítva vagy teljesen hamisan számoltak be a történtekről.

link Forrás

A polgármester elmondása szerint nincs egyetlen nyilvánvaló helyi oka a konfliktusnak, épp ezért is gondolja, hogy a feszültséget a közösségi médiában látott posztok is erősítették, valamint az is, hogy messzebbről, akár még Birminghamből is jöttek emberek az amúgy nagyon békés városukba.

Soulsby beszámolója szerint a hamis posztok többek között arról számoltak be, hogy különböző közösségek tagjai atrocitásokat követtek el vallási helyek, illetve vallásos emberek ellen. Ebből aztán egy be nem jelentett tüntetés lett szombat estére, amit összecsapások követtek.

Hétvégén többek között muszlimellenes hindu jelszavak skandálását lehetett hallani a városban, és az egyik helyszínen készült videón az látható, ahogy hindu férfiak csoportja vonul el a Green Lane Roadon, ami számos muszlim tulajdonban lévő üzletnek ad otthont.

A városban élő hindu és muszlim lakosok is arról számoltak be a Guardiannak, hogy támadások és atrocitások célpontjának érezték magukat. A brit lap megjegyzi, hogy a hindu és a muszlim közösségek közötti feszültség különösen azóta erősödött fel, hogy India miniszterelnöke, Narendra Modi aláásta az országa szekuláris berendezkedését, és sorra születtek olyan lépések, melyek a muszlim kisebbség helyzetét rontották.

A brit város polgármestere szerint városukban eddig kifejezetten jó kapcsolat volt jellemző a különböző vallású emberek közötti viszonyra, és szerinte a városuk van annyira ellenálló, hogy hamarosan helyreálljanak a normális kapcsolatok.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.