2022 szeptember 26., 12:29

Áfacsökkentést követel az MSZP

"Érdeklődve hallgattam a helyzetértékelését, bár a beszédében a valódi helyzet és az értékelés kevéssé találkozott" - kezdte felszólalását Gurmai Zita, az MSZP vezérszónoka, majd a megélhetési válságra terelte a szót, amit az élelmiszerárak elszabadulásával szemléltetett. "Tudom, tudom, háború van" - mondta, majd ő is arról beszélt, hogy a drágulás még a háború előtt kezdődött. "A mostani brutális drágulásokért a Fidesz-kormány a felelős" - mondta. "A Fidesz-kormány gyengítette 12 éven át a forintot, mégpedig tudatosan. Önök nagyon jól kerestek ezen, például a Nemzeti Bankban" - mondta.

photo_camera Fotó: Németh Dániel

A kormány az energiahatékonyság problémáját is elhanyagolta, vetette Orbán szemére. Bírálta az energiaáremelést is, mondván a kormány által meghatározott átlagfogyasztást kétmillió háztartás haladja meg. Azt se érti, hogy miért emelték 70 forintra az átlagfogyasztás felett az áram árát, ha azt Paks 12 forintért termeli, és az erőmű kapacitása bőven fedezi a lakossági fogyasztást. "Miért nyerészkednek a paksi árammal" - kérdezte. Emellett ő is követelte az energiaárakat sújtó áfa csökkentését. Emlékeztetett rá, hogy az MSZP kormányzása idején 5 százalékra csökkentette a távhő áfáját. "Ha az MSZP képes volt rá, talán önök is azok lehetnek" - mondta.