Több mint 23 ezer ortodox zsidó utazott Ukrajnába zarándoklatra

háború
2022 szeptember 26., 07:41
comments 9

Az orosz rakétatámadások veszélye és a figyelmeztetés ellenére több ezer ortodox zsidó utazott az ukrajnai Uman városába a zsidó újév alkalmából tartott hagyományos zarándoklatra. A feltételezések szerint a 23 ezer hívő a 18. századi haszidok nagyra becsült vezetője, Nachman rabbi sírját kereste fel.

Uman körülbelül 260 kilométerre északkeletre fekszik Herszontól, ahol továbbra is heves harcok dúlnak.

photo_camera Haszid zsidók 2020-ban Fehéroroszországban Fotó: Mikhail Voskresenskiy/Sputnik via AFP

Békeidőben az éves zarándoklatra több tízezer haszid zsidó érkezik a városba, hogy megünnepelje a Rós ha-sánat, azaz a zsidó újévet. A háború miatt várhatóan kevesebb hívő utazik Ukrajnába az idei gyűlésre, ráadásul Izraeli és ukrán tisztviselők egyaránt az utazás ellen szólaltak fel.

A városnak jelentős zsidó történelme van, egy 1768-as felkelés során zsidókat és lengyeleket mészároltak le itt. Továbbá a városhoz kötődik Nachman rabbi alakja is. Követőit arra buzdította, hogy Isten iránti odaadással törekedjenek arra, hogy tzadikimmá (igaz emberekké) váljanak. Életében zsidók ezrei utaztak Ukrajnába, hogy vele legyenek a zsidó ünnepeken, különösen Rós ha-sána alkalmával.

Az izraeli ukrán nagykövetség közölte: „Kérjük, a Rós ha-sána idején ne jöjjenek Umanba, és imádkozzanak, hogy Ukrajnába visszatérjen a béke, és az áldott zarándoklatot újra meg lehessen tartani.”

Az orosz rakétatámadások veszélye nem riasztotta el a zarándokok ezreit az utazástól, egyes jelentések szerint a számuk eléri a 23 ezret. Chaim Kramer, Nachman rabbi tanításainak előadója elismerte a „jelenlegi helyzet realitását”, és azt mondta, hogy mindenkinek azt kell tennie, amit helyesnek érez. (Sky News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.