Lula da Silva nyerte a brazil elnökválasztás első fordulóját, de Bolsonaro a vártnál jobban szerepelt

külföld
október 3., 4:52
comments 6

A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő nyerte váratlanul szoros eredménnyel az elnökválasztás vasárnapi első fordulóját Brazíliában. Ellenfele az október 30-i második fordulóban a hivatalban lévő elnök, Jair Bolsonaro lesz. Több mint 99,5 százalékos feldolgozottságánál a baloldali politikus a szavazatok 48,3 százalékát szerezte meg. Bolsonaro jelentősen felülmúlta a közvélemény-kutatók előrejelzéseit, 43,3 százalékot kapott.

Lula, aki 2003-tól 2010-ig volt elnök, a São Paulo belvárosában lévő szállodában azt mondta, a harc a végső győzelemig folytatódik. „Meg fogjuk nyerni ezeket a választásokat. Ez számunkra egyszerűen csak plusz idő” - mondta Lula, akit a 2018-as választásokról később hatályon kívül helyezett korrupciós vádak miatt kizártak.

photo_camera Lula da Silva ünnepli a győzelmet. Fotó: CAIO GUATELLI/AFP

A választás előestéjén Lula abban bízott, hogy már az első fordulóban megszerzi a szükséges többséget. „Remélem, hogy ez a választás holnap eldől, de ha mégsem, akkor úgy kell viselkednünk, mint egy futballcsapatnak, amikor egy mérkőzés hosszabbításba torkollik. Pihenünk 15 percet, aztán visszamegyünk a pályára, hogy megszerezzük azokat a gólokat, amiket a rendes játékidőben nem sikerült” - mondta újságíróknak.

A választási eredmény nagy csalódás volt a progresszív brazilok számára, akik nagyobb arányú győzelemben bíztak. Szerintük Bolsonaro többször támadta az ország demokratikus intézményeit és megrongálta Brazília nemzetközi hírnevét. Azzal is vádolják, hogy katasztrofálisan rosszul kezelte a közel 700 ezer brazil halálát okozó koronavírus-járványt.

Bolsonaro vasárnap este beszédében megígérte, több időt fordít arra, hogy meggyőzze a társadalom legszegényebb rétegeit arról, hogy egy jobboldali kormánnyal jobban járnak, mint egy baloldalival.

photo_camera Jair Bolsonaro az eredményhirdetést követően. Fotó: EVARISTO SA/AFP

„Megértem, hogy sokan vágynak a változásra, de egyes változások nagyon rossz irányba vihetik a dolgokat. Megpróbáltuk megmutatni ezt a másik oldalt a kampányban, de úgy tűnik, hogy ez a társadalom legfontosabb rétegei számára nem volt befogadható” - mondta Bolsonaro vasárnap.

Ismét kijelentette, hogy Brazíliának nem szabad szomszédos országokat, például Chilét és Kolumbiát követnie, amik nemrégiben baloldali vezetőket választottak. A lehetséges választási csalással kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt, pedig korábban bírálta az elektronikus szavazógépeket működtető testületeket. Szerinte ezek megkönnyítik a csalást. Felvetette azt is, hogy a hadsereg végezzen párhuzamosan szavazatszámlálást, de ezt a katonaság elutasította.

Bolsonaro utalt arra, hogy vereség esetén sem fog távozni hivatalából. Ez sokakban aggodalmakat keltett, attól féltek, hogy Lula győzelme esetén Trump-szerű lázadás tör ki támogatói körében.

Thiago Amparo, a Folha de São Paulo napilap rovatvezetője szerint a jobboldal előrejelzéseknél erősebb szereplése azt mutatja, hogy Bolsonaro és a bolsonarizmus „él és virul.”

photo_camera Lula da Silva támogató várják az eredményt. Fotó: CAIO GUATELLI/AFP

„A baloldalon az volt az érzés, hogy Lula már az első fordulóban megnyerheti a választást. Az eredmények azt mutatják, vágyálom volt azt képzelni, hogy a választás arra szolgál, hogy Bolsonarót megbüntessék a világjárvány idején folytatott katasztrofális politikájáért.”

„Kimerültnek érzem magam” - mondta Amparo. „De az eredmények azt mutatják, hogy most nincs időnk pihenni. Ideje kimenni az utcára, különben nagyon sötét jövő vár ránk.”

„Úgy gondolom, hogy Bolsonarónak van lendülete” - mondta Thomas Traumann, egy Rio de Janeiró-i politikai megfigyelő, bár szerinte még mindig Lula az esélyes. „Ez egy nagyon kiábrándító este a baloldal számára.”

Lula és szövetségesei elszántnak tűntek, ahogy a jobboldal sikerei és a második forduló szükségessége világossá vált. „Úgy gondolom, ez egy esély, amit a brazil néptől kaptam” - mondta Lula. „A kampány holnap kezdődik.”

A vasárnapi voksoláson továbbá megválasztották a brazil kongresszus alsóházának 513 képviselőjét, és a 81 fős szenátus tagjainak harmadát, emellett a tagállami kormányzókat és helyi törvényhozási testületek tagjait. (MTI, The Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt