A doktori képzéseknél sem várna el nyelvvizsgát a kormány

oktatás
2022 október 19., 11:04
comments 31

Eltörölné a nyelvvizsga-követelményt a kormány most benyújtott törvénymódosító javaslata - írja a Telex.hu. A javaslat indoklása szerint

"a nyelvvizsga, mint adminisztratív követelmény önmagában nem
biztosít kellő idegen szaknyelvi ismereteket ahhoz, hogy az adott felsőfokú végzettséget szerzett hallgatók megfeleljenek a munkaerőpiac elvárásainak".
Ezért jobb, ha az állam nem írja elő a nyelvvizsga meglétét, és a felsőoktatási intézményekre bízza a döntést. A javaslatban az szerepel, hogy "a felsőoktatási intézmény feladata, hogy gondoskodjon az adott szakon szerezhető szakképzettség gyakorlásához szükséges idegen szaknyelvi ismeretek oktatásáról és a szaknyelvi ismeretek megfelelő méréséről." A változás az alap- és mesterszakos diplomák mellett a doktori képzésekre is kiterjed, a Phd programok bejutási feltételeként előírt nyelvvizsga helyébe pedig a doktori szabályzat szerinti nyelvismeret kerül. Az új szabály azokra vonatkozik majd, akik a törvény bevezetése után kezdik a tanulmányaikat, vagy akik csak a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudtak eddig lediplomázni.

photo_camera Csák János kulturális és innovációs miniszter Fotó: Németh Dániel/444

Csák János kulturális és innovációs miniszter, akinek tárcájához a felsőoktatás is tartozik, már a nyáron bejelentette, hogy 2024-től megszüntetik a felvételi rendszerben a nyelvvizsga-követelményt és az egyetemek maguk dönthetik el, mi alapján pontozzák a felvételizőket. Akkor még úgy tűnt, hogy a szabály csak az alapszakra készülő érettségizőkre vonatkozik, a mester vagy doktori képzésre jelentkező, már több éve egyetemen tanuló hallgatókra nem. Ez előtt pedig, még a koronavírus járvány alatt vezetett be "nyelvvizsga-amnesztiát" a kormány, vagyis a hallgatók az előírt nyelvvizsgák nélkül is megszerezhették a diplomájukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.