Több tízezer tüntető vonult a Műegyetem rakpartra az oktatásért

2022 október 23., 17:47

Nagy Erzsébet a PDSZ-től: Totálisan leépítették a közoktatást

Szerinte a fedezet megvan, csak a „politikai szándék nincs meg”. „Nem kéne másra költeni a pénzt”, például „a pazarló tankerületi rendszerre”.

„Elegünk van a brüsszelezésből, a politikai vádakból, a lesajnálásból, a hazudozásból, a kettős mércéből, hogy totálisan leépítették a közoktatást, veszélyetetik a gyerekek jövőjét. Már nem elegendőek a tűzoltó intézkedések. Többre van szükség, mert összeomlott a közoktatás” – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője, aki felsorolta, hogy milyen problémák vannak az országban, és sokan vannak azok, akiknek azt kell eldönteniük, hogy egyenek vagy fűtenek.

photo_camera Fotó: Kristóf Balázs/444

Mindezek előtt elmondta, hogy „fantasztikus év van mögöttünk”, mert „eddig 147 esemény volt szerte az országban. Hatvanegy darab városban, negyvenegy tankerületi központ előtt volt demonstráció, Budapesten pedig valamennyi tankerületnél készülnek események ezután is”.

Ezután felolvasta a PDSZ nyolc pontból álló követelését, majd az Egységes Diákfront öt pontos követelését.