Miután Vlagyimir Putyin szeptember 21-én elrendelte a tartalékosok behívását, az orosz közmédia leadott egy előre felvett interjút a védelmi miniszterrel. Szergej Sojgu azt mondta, hogy a 300 ezer tartalékost, akikre a rendelet vonatkozik, katonai kiképzés után vezénylik majd a fontra.

Az azóta megjelent hírekből már lehetett némi képe a külvilágnak arról, hogy a történet hogyan folytatódott. A zömmel Moszkvától és Szentpétervártól távoli, szegényebb és kisebbségek lakta területekről mozgósított tartalékosok kaotikus körülmények közé kerültek, és gyakran nem csak az élelemről, de az alapvető védőfelszerelésről, például repeszálló mellényről, érszorító kötésről is maguknak kellett gondoskodniuk, miközben azok ára az égbe szökött.

A frontra készülő katonák kiképzés helyett csak lézengtek, rendszeresek voltak köztük az összetűzések, egymástól próbálták pótolni a felszereléseiket, és a konfliktusoknak gyakran etnikai színezetük is volt.

A rigai orosz-angol híroldal, a Meduza most a Mediazona drámai anyaga alapján egy elvileg jobb helyzetűnek számító, a moszkvai régióból besorozott katonákból álló szakasz sorsáról közölt beszámolót. A 30 férfit az elsők között, szeptember 23-25-e között hívták be. Egyikük azt mesélte, hogy a húga vette át a behívót, ami így nem is minősült kézbesítettnek, ám amikor bement a laktanyára érdeklődni, már haza se engedték, úgy kellett a családjának utána vinnie mindent.

Vlagyimir Putyin szeptember 29-én ismerte el a mozgósítás hibáit. Újfent ígéretett tett rá, hogy csak a katonai tapasztalatokkal rendelkezőket sorozzák be, és hogy kiképzés után vezénylik csak ki őket az egységeikhez. Ez azonban nem változtatott a Mediazona-anyag főszereplőinek sorsán. Azt mondták nekik, hogy Moszkvától keletre, Nyizsnyij-Novgorod megyébe viszik őket kiképzésre, de az ukrán határ közelében találták magukat.

Hitegették őket, hogy majd most jön a kiképzés, megtanítják őket a gránátvető használatára, kapnak páncéltörő rakétákat. Az ígéretek ígéretek maradtak, három nappal később már Luhanszk megyében voltak, Ukrajnában.

Titokban felvették egy beszélgetésüket a parancsnokaikkal. Az egyik figyelmeztette őket, hogy pont úgy elégedetlenkednek, mint az 1914-ben (valójában az 1917-es forradalom idején) alakult katonatanácsok tagjai, aminek a cár megdöntése lett a vége, de „ezt a királyt úgysem tudjátok megdönteni, ha értitek, mire gondolok”. Az egyik katona erre azt mondta, hogy a Nagy Honvédő Háború (a II. világháború) idején az egyik fiút mindig meghagyták és nem sorozták be, most ők mégis mindketten itt vannak a testvérével. Amikor a katonák próbálták elmagyarázni, hogy nem tanították meg őket a gránátvető használatára, egy hivatásos tiszt közölte:

„felnőtt férfiak vagytok, tudtok lőni, erre keltitek itt a pánikot, pedig lőni pont úgy kell ezzel is, csesszétek meg”.

Október 8-án videót készítettek magukról, és elmondták, milyen előzmények után várják a bevetést:

• szedett-vedett „egyenruhájukat ” és a többi alapfelszerelést behívásuk után maguk vásárolták össze a Moszkvához közeli Naro-Fominszk melletti Alabino laktanya környékén,
• volt, aki eladósodott, hogy legyen lőszere, másoknak nem sikerült aktiválni, vagy meg se kapták a seregtől a kártyájukat, amire fizetésük érkezett volna,
• kiképzésben egyáltalán nem részesültek,
• egyetlen egyszer gyakoroltak a lőtéren, amikor Sojgu miniszter odalátogatott,
• sok fegyver rozsdás, be van ragadva,
• a pszh-k sofőrjei nem ismerik a járműveket, amiket majd vezetniük kell,
• és semennyire se érzik magukat bevetésre késznek.

Másnap már úton voltak a frontra: ők 30-an lettek az elitnek számító Taman hadosztály 15. gépesített lövészezrede 2. századának 1. szakasza.