Első fokon hat évet kapott a férfi, aki egy szegedi panzióban ölte meg tanár feleségét

bűnügy
2022 november 02., 12:31
comments 13

Hat év börtönbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék szerdán azt a férfit, aki tavaly tavasszal súlyosan bántalmazta, majd megfojtotta feleségét egy panzióban.

A jelenleg ötvenéves férfit erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. A hat kisegítő osztályt végzett férfi és a tanár, gyógypedagógus végzettségű nő között már a bűncselekmény előtt csaknem egy évvel megszakadt a házastársi kapcsolat, az asszony be is nyújtotta a válókeresetet. Ennek ellenére a férfi a nő közelében maradt, az utcára kerülve a korábbi közös lakóhelyük lépcsőházában töltötte az éjszakákat, ingóságait és ruházatát is ott tárolta.

A férfivel szemben az asszony kezdeményezésére több eljárás is indult, de ezek között voltak olyanok, amelyeket a rendőrség - bizonyíték hiányában - megszüntetett. A bíróság a férfi távoltartását is elrendelte, ennek időtartama azonban tavaly áprilisban lejárt.

A férfi és a nő április 23-ra találkozót beszélt meg, ennek helyszínéül egy szegedi panzióban béreltek szobát. A találkozón szóváltás, majd dulakodás alakult ki közöttük. Előbb a nő ütötte meg többször két fémcsővel a férfit, majd a vádlott azokat tőle elvéve ütni és szurkálni kezdte feleségét. A nő a bántalmazás közben a földre került, az ütések jelentős része már ülő, illetve fekvő helyzetben érte. A vádlott végül a nő nyakára lépett, majd kezével a falnak támaszkodva, egyensúlyozva addig tartotta ott magát, amíg a sértett meg nem fulladt.

A szakértői vélemény szerint a bántalmazás során a védekezni próbáló áldozat több mint félszáz sérülést szenvedett el, ezek többségét a fején. Az ütések olyan erejűek voltak, hogy az egyik fémcső derékszögben elhajlott. Az áldozat halálát azonban nem az ütések, hanem a fulladás okozta.

Kezdetben a vádlott elismerte a gyilkosságot, de a bíróság előtt azt állította, hogy felesége éveken át kihasználta, kisemmizte, többször provokálta, és a panzióban is az asszony támadt rá. Ő próbált védekezni - mondta -, a történtek részleteire nem emlékszik, de nem ő okozta az áldozat halálát.

A szakértő vélemény szerint az igen alacsony értelmi képességű, a sértettől gyermeteg módon függő vádlott a bűncselekményt felfokozott érzelmi állapotban követte el, de beszámítható volt.

A bíró az indoklásnál kifejtette, a vádlott az őt ért támadás megállításáig jogos védelmi helyzetben volt. Miután azonban a vádlott a nála jóval gyengébb nőtől a csöveket elvette, ez megszűnt. A vádlott az őt ért támadásra, valamint a hónapokig tartó, szélsőséges stresszt kiváltó élethelyzetére reagált agresszívan, fékezhetetlen indulattal. Az ítélettel szemben az ügyészség eltérő minősítés és súlyosítás, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A nők ellen elkövetett erőszakról és az ezzel kapcsolatos rendszerhibákról a darnózseli mészárlás kapcsán készítettünk bűnügyi podcast sorozatot. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.