Állná két posta bérleti díját és rezsiszámláját a 2. kerület

POLITIKA
2022 november 10., 16:36
comments 3

Ingyen adná bérbe két helyiségét, sőt a gáz- és villanyszámlát is állná a 2. kerületi önkormányzat, megakadályozandó a tömeges postabezárásokat – írja Facebook-oldalán Őrsi Gergely polgármester.

Az önkormányzat bérleti díj nélkül biztosítaná a két, korábban is postaként üzemelő utcai helyiséget – a Török és a Kelemen László utcában –, ha nem zárják be azokat. Ha vállalják a nyitva tartást, ebben a két fiókban a rezsi kifizetését is átvállalná a kerület.

Október 7-ével a szankciókra hivatkozva a fővárosi posták negyedét bezárta a kormány, ez a Fideszen belül is felháborodást váltott ki. Miután november elején Orbán Viktor nem tudott válaszolni az azonnali kérdések órájában a parlamentben arra, hogy mennyi rezsit fizet, a jobbikos Dudás Róbert a postabezárásokról és a postánál történt csoportos létszámleépítésekről kérdezte a miniszterelnököt. Orbán azt mondta, a posta veszteséges vállalat, és azt csak úgy lehet „életben tartani”, ha átalakítják és megújítják.

A 2. kerület a postabezárások ellen tiltakozó bélyeget is kiad, Őrsi pedig közös levélírást kezdeményez a kerület lakóival, ahol elmondhatják, hogyan vélekednek a fiókbezárásokról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt