„Nem uszítottam, nyugatias a felfogásom, eszem disznót és alkoholt is iszom”

Lezárt tartalom a Kör tagjainak bűnügy
2022 november 28., 13:30
comments 50

Tavaly októberben jelentette be a Terrorelhárítási Központ vezetője, Hajdu János, hogy elfogtak egy magyar fiatalt, akinek a tevékenysége az Iszlám Államhoz köthető. Hajdu akkor azt is mondta, az ügy összefügg a tavaly júniusban elfogott fiatal kecskeméti férfi, V. Kende ügyével, aki magát iszlamistának vallotta, és aki több terrorcselekmény elkövetését tervezte. Az ő üzeneteit átvizsgálva találtak rá ugyanis egy beszélgetésre, amit a másik férfival, T. Dominikkal folytatott.

Ezzel párhuzamosan a német rendőrségtől is szóltak a magyaroknak, hogy T. Dominik különböző dzsihadista harcra buzdító anyagokat osztott meg online. A húszas évei elején járó vádlott számítógépére több mint ezer fájlt mentett le, melyek közül több a terrorszervezet tevékenységét dicsőíti.

T. Dominik hétfőn állt bíróság elé, a vád: háborús uszítás bűntette.

A korábbi előkészítő tárgyaláson azt vallotta, nem bűnös, és nem mond le a tárgyalás jogáról. A férfi nem kívánt újabb vallomást tenni, így a bíró korábbi vallomásaiból idézett.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor / 444

A vádlott negyedrészt algériai származású, beteg édesapjával és nagymamájával él. Édesanyja meghalt, amikor ő 11 éves volt. Letartóztatásáig ő volt a családfenntartó. Fő érdeklődési körei a hírek, a politika, a történelem, a háborús konfliktusok, főleg a Közel-Keleten. Úgy véli, ez részben származása miatt is lehet, de nem tartja magát vallásosnak. A fegyverek mindig is érdekelték, volt gáz-riasztópisztolya, szobája falán egy machete lógott, de vallomása szerint csakis dekorációs célból. Nem tartja magát agresszív embernek, sosem jelentett veszélyt másokra nézve, depresszívebb epizódjaiban is maximum önmagára.

A korábban tett vallomásokból kiderül, hogy T. Dominik az első perctől tagadta, hogy támogatná az Iszlám Állam tevékenységét, sőt, elítéli azt. Hangsúlyozta, hogy azért járt az állítólag a terrorszervezethez köthető oldalakon, és azért töltött le az Iszlám Államot dicsőítő videókat, mert nagyon kíváncsi volt, és nem tudta, hogy kik üzemeltetik ezeket az oldalakat. Nem tagadta azt sem, hogy töltött le kivégzésekről szóló videókat is, de azt mondta, nem azért, mert örült neki, hogy az ISIS-tagok meggyilkoltak valakit, hanem egyszerűen érdekelte ez is, ahogy a horror is érdekli.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt