Idén ősszel jelent meg újra magyarul a 20. század egyik legjelentősebb társadalomkritikai szövege, A spektákulum társadalma. Guy Debord 1967-es műve nemcsak a '68-as franciaországi lázadások idején volt az egyik legtöbbet idézett könyv, de azóta is sokak számára fontos hivatkozási alap maradt a kapitalizmus aktuális folyamatainak leírásához.

A spektákulum társadalma egyszer már megjelent magyarul, még 2006-ban, de az a kiadás mára gyakorlatilag beszerezhetetlenné vált. Az újrakiadás érdekessége, hogy Erhardt Miklós képzőművész teljesen átdolgozta a saját eredeti fordítását, tulajdonképpen egy új szöveg született meg. A munka mindkét alkalommal művészeti projektként indult, és szinte a véletlenen múlt, hogy végül könyv lett belőle. Erhardt 2004-ben a Liget Galéria falaira ragasztotta ki a fordításának lapjait, majd 17 évvel később, 2021 őszén ismét a Liget Galériába tért vissza, hogy Korrektúra című kiállításán a korábbi és az új szövegváltozatokat egymás mellé helyezze.

Az új kiadás apropóján a két fordításról, Guy Debord és a A spektákulum társadalmának jelentőségéről, és sok minden más mellett a forradalom elképzelhetőségéről kérdeztük.

Hiányérzet

A spektákulum társadalma magyar megjelenése annyiban biztos nem szokványos, hogy a fordítója mindkétszer személyes indíttatásból kezdett el dolgozni a szövegen. Első alkalommal elsősorban az jelentette a motivációt, hogy a kilencvenes évek végén, a Magyarországra berobbanó piacgazdaság okozta felfordulás közepén Erhardt Miklós úgy érezte, borzasztó nagy szükség lenne itthon a kapitalizmus kritikai olvasatára, ami többet tud nyújtani annál, mint amit 1989 előttről ismerhetett.

„A hetvenes-nyolcvanas években nőttem fel, igazából teljesen apolitikus környezetben, a tananyagok és a hivatalos közbeszéd bornírt kapitalizmus-kritikáján, ami teljesen komolyanvehetetlen volt, az iskolán kívül, a baráti társaságomban pedig mögöttesen ugyanilyen bornírt szocializmus-kritika és nyugat iránti rajongás adta az alaphangot, de valójában egyik sem játszott igazán szerepet az életünkben. Csak akkor érintett meg először igazán a politikai ideológia, amikor a kilencvenes években az egész ország a feje tetejére állt, szinte vákuumkitöltő mozgással berontott ide a spektakuláris kapitalizmus, és tulajdonképpen egy-két évbe sűrítve játszódott le az a folyamat, ami 68-hoz vezetett, hogy az emberek szembesültek vele, hogy állampolgárból vagy munkásból fogyasztóvá fokozták le vagy léptették elő őket. Az egyetem mellett tolmácsként dolgoztam mindenféle szalajtott olasz üzletember mellett, akik a privatizáció lefölözésén ügyködtek, és elég közelről nézhettem, mindez milyen lepusztulást hozott magával, elsősorban vidéken. Valószínűleg ekkor alakult ki bennem valami irtózás a kapitalizmustól. Nyilván az sem volt habostorta, ami előtte volt, de akkor még gyerek voltam, amikor pedig feleszméltem, éppen ez volt, amit láttam magam körül. Egyszerűen hiányzott, hogy valami húsba vágóan relevánsat olvassak vagy lássak” – meséli a kezdetekről.