A vízilófog az új elefántagyar

ÉLET
2022 december 20., 08:37
comments 1

Mivel elefántcsonttal már egyre nehezebb kereskedni a szigorú tilalmak miatt, a vadorzók új célpont után néztek. A vadvilágot védő aktivisták szerint elefántagyar helyett egyre inkább vízilófoggal kereskednek, ám ez egy kicsit se jobb a világnak, mert a vizilovak maguk is kihalástól fenyegetett állatok.

Vízilovak a dél-afrikai Isimangaliso Mocsárvidék Parkban.
photo_camera Vízilovak a dél-afrikai Isimangaliso Mocsárvidék Parkban. Fotó: ROGER DE LA HARPE/Biosphoto via AFP

Nagy-Britannia júniusban hozott szinte teljes tilalmat az elefántcsontkereskedelemre. "Hónapokon belül növekedésnek indult a vízilócsontkereskedelem az Egyesült Királyságban" - közölte Frankie Osuch, a Born Free állatvédő szervezet által jegyzett, szeptemberben megjelent tanulmány vezető szerzője.

A kutatók szerint már az első, egész világra kiterjedő elefántcsontkereskedelmi tilalom elfogadása, 1989 óta megfigyelhető ez a trend. Az elefántcsontagyarnál sűrűbb, így nehezebben megmunkálható, egyben negyedakkora vizilófog olcsóbb, és a Veszélyeztetett Fajok Nemzetközi Kereskedelmét Szabályozó Egyezmény (CITES) értelmében exportengedély ellenében szabadon forgalmazható. A nyilvántartások 1975-ös kezdete óta a CITES rendszerében 770 ezer kiló legálisan értékesített vízilófogat jegyeztek fel. Közben 2016-ra a becslések szerint 1994-hez képest harminc százalékkal csökkent a globális vízilónépesség, a becslések szerint hat éve 115-130 ezer példány élhetett vadon. Az eltelt hat évben tíz nyugat- és közép-afrikai állam statisztikái szerint jelentős mértékben csökkent az egyedszám a vadorzók, illetve a vizilovak élőhelyének csökkenése miatt.

A CITES múlt havi panamai találkozója előtt be is terjesztettek egy javaslatot a vízilófogkereskedelem teljes tilalmára, ám ezt a hatályos szabályok szerint csak akkor lehetne életbe léptetni, ha az elmúlt tíz évben ötven százalékkal csökkent volna a vizilovak egyedszáma. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.