Több mint 4500 családnak kell visszafizetnie a CSOK-ot, mert nem született gyerekük

belföld
2022 december 22., 09:46
comments 11

November végéig idén közel 33 ezer, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK) kapcsolatos szerződést kötöttek meg, mondta Tállai András államtitkár a Világgazdaságnak. Az érintettek mintegy fele használt lakás megvásárlásához vette igénybe az állami támogatást, majdnem kilencezren új lakást szerettek volna venni, nyolcezer-ötszáznál is többen pedig a falusi CSOK különféle lehetőségeivel éltek. Az idei adatok megközelítik a tavalyi rekordértékeket: 2021-ben negyvenezren igényelték a támogatást.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Az államtitkár a lapnak azt is elmondta, hogy 2015. július elseje óta az ideiekkel együtt közel 217 ezer szerződést kötöttek meg. 126 ezer esetben használt lakás megvásárlásához igényelték a támogatást, 57 ezren új otthon építéséhez vagy vásárlásához vették fel, 34 ezren pedig falusi ingatlan megszerzésére vagy felújítására fordították a pénzt.

A CSOK a már meglévő gyermekek vagy gyermekvállalási tervek alapján igényelhető. 2015 júliusa óta több mint 78 ezer olyan szerződés kötöttek meg, amiben a házaspárok gyermekvállalása szerepelt, mondta Tállai. „Annyi biztos, hogy a CSOK programja több tízezer gyermek megszületésében játszhatott szerepet.”

photo_camera Fotó: Kiss Bence/444

A gyerekvállalásra egy gyerek esetén négy, kettőnél nyolc év áll rendelkezésre. Új lakás építése, illetve vásárlása esetén – a meglévő gyerekeket is figyelembe véve – a harmadik gyermek megszületésére tíz évig van lehetőség. „Miután a CSOK 2015-ös indulása óta még csak hét év telt el, ez idáig az egy gyermek vállalásához megadott négyéves határidő telt le” - mondta az államtitkár.

2015. július 1. és 2018. július 31. között megkötött, egy gyermek vállalásáról szóló támogatási szerződések közül új lakás építése, vásárlása kapcsán 670, használt lakás vásárlása, bővítése esetében 3850 szerződésnél nem született meg a vállalt gyermek. Egyéb feltételek nem teljesítése miatt 1292 esetben vonták vissza a CSOK-támogatást. Tehát összesen 5812 családnak kell visszafizetnie a támogatást.

Tállai szerint fontos azonban, hogy még ebben az esetben is van lehetőség fizetési halasztást vagy részletfizetést kérni a jogszabályban meghatározott esetekben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.