20 év után szabadul a kém, aki alighanem a legnagyobb kárt okozta az amerikai hírszerzésnek

külföld
2023 január 08., 10:20
comments 16

A hidegháború egyik legismertebb elfogott kémje, Ana Montes több mint 20 év után szabadult ki a börtönből az Egyesült Államokban, írja a BBC. A most 65 éves Montes két évtizeden át kémkedett Kubának, miközben az amerikai védelmi hírszerzésnél dolgozott.

2001-ben fogták el, és akkor azt mondták, hogy Montes szinte teljesen felfedte az amerikai hírszerzőket a szigetországban, az egyik amerikai tisztviselő egyenesen arról beszélt, hogy a legtöbb kárt okozó kémet fogták végre el.

Ana Montes letartóztatásakor, 2001-ben
photo_camera Ana Montes letartóztatásakor, 2001-ben Fotó: Wikipedia

2012-ben a hírszerzést vezető Michelle Van Cleave arról beszélt a Kongresszus előtt, hogy Montes gyakorlatilag mindent kompromittált Kubában, azt is, amit az országról tudtak, és azt is, ahogy Kubában tevékenykedtek az amerikaiak. Nemcsak arról volt szó, hogy a kubaiak mindent tudtak, amit az amerikai hírszerzés tudott, de emellett Montes befolyásolta kollégáinak gondolkodását is Kubáról.

Elfogásakor négy amerikai kém identitásának felfedéséért és tengernyi információ átadásáért ítélték el. 25 évet kapott a bíróság előtt.

A cikk megjegyzi, hogy más ismert kémekhez képest Montest az ideológia, nem pedig az anyagi haszon hajtotta: azért lett a kubai hírszerzés embere, mert ellenezte a Reagan-kormány latin-amerikai politikáját. A beszámolók szerint kifejezetten azon háborodott fel, amikor az Egyesült Államok támogatta a nicaraguai kormány ellen lázadó, számos visszaélést és terrorcselekedetet elkövető jobboldali Contrast.

Felháborodását kihasználva kereste meg egy diáktársa 1984-ben a Johns Hopkins Egyetemen, majd bemutatták egy kubai hírszerzőnek, és Montes ezután ment bele, hogy segíteni fog a kubaiknak a nicaraguai ügyben.

Nem sokkal később csatlakozott a hírszerzéshez, ahol pár év után a Kubával foglalkozó részleg vezető elemzője lett. Közel két évtizeden át tartotta a kapcsolatot kubai kémekkel, sokszor washingtoni éttermekben találkozva. Az utasításokat rövidhullámú rádió segítségével kapta, a titkosított információkat pedig csipogó segítségével küldte tovább.

2001-ben kapcsolták le, miután az amerikai hírszerzés tippet kapott arról, hogy egy kormány-tisztviselő a kubaiaknak kémkedik. Montest szabadulása után még öt évig meg fogják figyelni, és figyelni fogják az internetforgalmát is. Emellett nem dolgozhat többé a kormánynak, és nem léphet kapcsolatba külföldi ügynökökkel sem engedély nélkül.

A letartóztatásában részt vevő egyik FBI-ügynök ugyanakkor arról beszélt az amerikai sajtóban, hogy nem hiszi, hogy a kubai ügynökök újra fel akarnák vele venni a kapcsolatot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.