A honvédelmi miniszter a high-tech haditechnikára fogta, hogy miért szüntethetik meg a legalább 25 éve szolgáló katonák szolgálati viszonyát

POLITIKA
2023 január 18., 07:02
comments 32

„A haderőfejlesztés során számos modern, XXI. századi technológiát képviselő eszköz érkezik Magyarországra. (...) Rendszerbe állításuk, a hozzájuk kapcsolódó szakmai kiképzések, gyakorlatok megszervezése és lefolytatása dinamikus, fiatal vezetőket igényel”, indokolta a honvédelmi miniszter azt a kedden megjelent rendeletet, ami szerint a honvédségben megszüntethető azoknak a szolgálati viszonya, akik betöltötték a 45. életévüket, és legalább 25 év szolgálati viszonnyal rendelkeznek. Az állományból így kikerülőknek bevezette a kormány a honvédelmi szolgálati juttatást, ennek alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Nemzetnek kijelentette:

„Annak érdekében, hogy egy ilyen modern, high-tech haderőt építsünk, elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Magyar Honvédség parancsnokságainál, annak alakulatainál, a Honvédelmi Minisztériumban és általában mindenhol, ahol katonák szolgálnak a felső és középvezetésben, egy új, a fiatalokra jellemzően dinamikus, fizikailag, szakmailag és erkölcsileg is példaértékű vezetői kultúrára törekedjünk.”

A miniszter szerint "nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőkre van szükség az állomány minden szegmensében." Arra a kérdésre, hogy miért most kellett ezt a rendeletet megalkotni, azt válaszolta, hogy

„A szomszédban dúló, a XX. század háborúit idéző konfliktus miatt, aminek nem látjuk a végét, és a déli határainkon szervezett, agresszív migrációs nyomás miatt megromlott helyzet miatt a magyar társadalom és a politikai vezetés figyelme is a biztonság kérdése felé fordult.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.