honvédség

Miután bírálta a honvédelmi minisztert, háttérbe szorították a Sárkányok Kabul felett című film katonai szakértőjét

Pálinkás Szilvesztert a film díszbemutatójára sem hívták meg.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Minden idők messze leglátványosabb magyar akciófilmjét csak lenémítva érdemes végignézni

Ott voltunk, amikor a honvédelmi miniszter lekezelt Bárdosi Sándorral, megcsodálta Csuti csókját, majd megtekintette a Sárkányok Kabul felett című filmet. Melynek üzenete szerint a magyar mozinézőnek olyan emberekkel kell empatizálnia, akik ellen hosszú évek óta hergelnek ebben az országban.

Mészáros Juli, Németh Dániel
film

Jászai Gellérték újabb honvédelmi együttműködésről állapodtak meg egy csúcstechnológiát fejlesztő állami céggel

A magántőke szerepe a hadiiparban egyre csak nő. Az is lehet, hogy közös vállalatot alapítanak.

Bódog Bálint
gazdaság

Lezárult az újdörögdi kézigránátos baleset vizsgálata: nem a kézigránát volt a hibás

Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy ki a felelős.

Mészáros Juli
belföld

Razzia a laktanyákban: hamis diplomák lehetnek a háttérben

Diplomával magasabb beosztáshoz és jobb fizetéshez lehet jutni.

Keller-Alánt Ákos
bűnügy

Ingyen kórházi ellátást és állami lakást kap a kormánytisztviselő, aki mindkét kezét elvesztette egy katonai kiképzésen

„Kormányzati igazgatási hősi juttatásokkal” próbálják kárpótolni a 29 éves nőt.

Benics Márk
belföld

Orbán Balázs szerint Szalay-Bobrovniczky a háborúpárti erők honvédségből történő kiszorításáról beszélt a hangfelvételen

Szerinte az is egybetartozik, hogy a kormány életképes hadsereget akar, de azzal nem akar más országok konfliktusába avatkozni.

Székely Sarolta
belföld

Addig erőltette a katonásdit a kormány, amíg egy civil kezében robbant fel egy kézigránát

Évek óta maxra járatja a katonáskodást és a háborúpártizást a kormány. Pénteken felrobbant egy éles gránát egy kéthetes képzésen részt vevő civil kormánytisztviselő kezében. A balesetet vizsgálják, felelősséget senki sem vállalt a történtekért, a MH szerint a részvétel önkéntes volt, és saját felelősségre történt.

Takács Lili
POLITIKA

Mindkét kezét elvesztette az a kormánytisztviselő, akinek tenyerében felrobbant egy kézigránát Újdörögdön

A fiatal nő életmentő műtéten esett át, állapota jelenleg stabil.

Molnár Kristóf
baleset

Kedden újabb észak-macedóniai sérültek érkeztek Magyarországra

Összesen 19 beteg ellátását vállalta Magyarország.

Fődi Kitti
belföld

Honvédelmi miniszter: Most jövök a parlamentből, pénz áll a házhoz

Beszéljünk a pénzről! Milyen pénzről? Hát a fegyverpénzről!

Bódog Bálint
belföld

1000 napja élünk háborús veszélyhelyzetben és nem igazán látni, hogyan készül fel a kormány a megvédésünkre

Megnéztük, a folyamatos titkolózás mellett mi látszik abból, ahogy a honvédelem reagál a szomszédban zajló háborúra.

Takács Lili
belföld

Fél éve lehetne, de még senki sem vásárolt magának katonai rangot Magyarországon

Egyetlen jelentkező sem akadt.

Botos Tamás
POLITIKA

A kecskeméti katonai reptér leköszönő parancsnoka elárulta, 2023-ban két nap késéssel tudta meg parancsnoki kinevezését

Gróf Gergely ezredes szókimondó beszéddel búcsúzott.

Molnár Kristóf
honvédség

59 milliárd forintból építenek laktanyát Szolnokon

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint „a fejlesztéssel ismét példát mutatunk egész Európának”.

Benics Márk
hadsereg