Olyan részeg volt a kalocsai repülőtolvaj, hogy a mentősök azt hitték, külföldi

belföld

Letartóztatták azt a 24 éves férfit, aki múlt hét szombaton részegen lopott el egy Kalocsán parkoló kisrepülőt, amivel aztán Paks felé indult, majd miután a honvédség vadászgépei észlelték, a közelben kényszerleszállást hajtott végre – derül ki az RTL Híradójából.

A kép illusztráció, egy Cessnát ábrázol.

A bíróság által egy hónapra letartóztatott férfit járműlopással és rablás kísérletével gyanúsítják, ez utóbbi 2-től 8 évig tartó szabadságvesztéssel büntethető. Rabláskísérlettel azért gyanúsítják, mert miután leszállt a lopott géppel, a közeli út irányába indult, ahol egy autós megállt segíteni neki, a férfi azonban beült a kocsiba, hogy elhajtson vele – sikertelenül. „Úgy tudjuk, olyan részeg volt, hogy a segítségére siető mentősök külföldinek hitték” – hangzik el a híradóban. A férfi később azt állította, semmire sem emlékszik a történtekből.

A férfinek egyébként nem volt képzettsége a repüléshez, a kalocsai pilótaiskola gépét az iskola vezetője szerint úgy tudta elkötni, hogy mindent felkapcsolt a műszerfalon, azt is, amit nem kellett volna. Ha képzettsége nem is, a híradónak nyilatkozó budapesti pilóta szerint valamilyen előtudása kellett, hogy legyen, akár szimulációból is.

A kalocsai Best Fly Kft. ügyvezetője szerint könnyen be lehet jutni a reptérre, ugyanolyan állapotban van, mint amilyenben a szovjet hadsereg hagyta. A Cessnán zár nem volt, elindításához nem kellett kulcs. A 65 milliós gépen okozott kár mértéke egyelőre ismeretlen.