Japán kormányfő: Olyan kevés gyerek születik, hogy a japán társadalom az összeomlás szélén áll

külföld
2023 január 23., 16:00
comments 8

Japán már közel jár ahhoz a határhoz, amit átlépve nem lesz működőképes társadalom - ezt mondta Fumio Kisida japán miniszterelnök a törvényhozásban. Az ok, ami miatt a kormányfő szerint Japán az összeomlás szélén áll, az a demográfiai válság, vagyis hogy a születési arány folyamatosan csökken, a japán társadalom pedig vészesen elöregszik. Éppen ezért Kisida szerint most vagy soha pillanathoz érkezett az ország, a kormánynak és a törvényhozásnak ezért minden erejével a gyerekvállalást és gyereknevelést ösztönző lépésekre kell koncentrálnia. A demográfiai válság megoldására Fumio Kisida tavasszal új kormányzati ügynökség felállítását ígérte, és azt mondta, kormányának célja, hogy megduplázza a népesedési programok költségvetését.

photo_camera Fumio Kisida japán miniszterelnök a parlamentben. Fotó: MASANORI GENKO/The Yomiuri Shimbun via AFP

Japán lakossága nagyjából 125 millió fő, tavaly viszont mindössze 800 ezer gyerek született az országban. Összehasonlításképp az 1970-es években még kétmillió fölött volt ez a szám. A várható élettartam növekedésével pedig egyre több az idős ember az országban, és egyre kevesebb a dolgozó, aki támogatná őket. A Világbank adatai szerint Japán népességének 28 százaléka 65 év feletti, ami a második legnagyobb arány a világon Monaco után. Egy 2020-es elemzés szerint Japán lakossága 2017-ben tetőzött, akkor 128 millióan éltek az országban, az évszázad végére viszont a jelenlegi trendek szerint ez 53 millióra csökkenhet. A demográfiai trendeken az sem segít, hogy a japán társadalom nagyon elutasító a bevándorlással szemben, így nagyon kevés bevándorló él az országban. Az ország lakosságnak 3 százalékát teszik ki azok, akik külföldön születtek, amibe beletartoznak azok is, akiknek az egyik szülője japán. Ez az arány Nagy-Britanniában 15 százalék. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.