Két éven belül ötödször lesz parlamenti választás Bulgáriában

külföld
2023 január 24., 14:42

Két éven belül ötödször tarthatnak parlamenti választásokat Bulgáriában, miután a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) kedden bejelentette, hogy nem sikerült kormányt alakítania, és a mandátumát visszaadta a köztársasági elnöknek.

„Mindent elkövettünk, hogy megfeleljünk a harmadik mandátumnak" - közölte Kornelia Ninova, a párt elnöke, és hozzátette: annak ellenére, hogy a többi párttal folytatott tárgyalásokon a nemzeti prioritásokat helyezték előtérbe, „nem volt elegendő akarat egy működő kabinet megalakítására”.

A legutóbbi választások eredményeként megalakult parlamentben ez volt a harmadik, és egyben utolsó lehetőség a kormányalakításra. Az Európai Unió legszegényebb országában most ismét választásokat kell tartani.

A szocialisták koalícióalakítási kísérlete előtt a bolgár parlament két legerősebb csoportja, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB), majd a reformista Folytatjuk A Változást (PP) párt próbálkozott sikertelenül a kormányalakítással.

Rumen Radev köztársasági elnök ezek után kénytelen lesz feloszlatni a parlamentet, kinevezni egy új ügyvezető kormányt, és kiírni a következő választásokat, valószínűleg áprilisra.

Politikai elemzők szerint a választás újabb széttöredezett parlamenthez vezet, amelyben nehéz lesz megegyezésre jutni, és koalíciós kormányt alakítani.

Az államfő már korábban figyelmeztetett arra, hogy a hónapok óta tartó kormányválság akadályozhatja az ország schengeni csatlakozását és az uniós helyreállítási támogatáshoz való hozzájutását. Bulgária politikai instabilitása miatt a szakértők az euró 2024-re tervezett bevezetését is megkérdőjelezik. (MTI)