Sokan azt hitték, megint lehülyézi Orbán minisztereit, ehhez képest a kormányt kaserolta a Ryanair beszólós vezére

gazdaság
január 24., 16:54
comments 12

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója beviharzott a Belgrád rakparti szálloda különtermébe. Az ajtóból rövid bocsánatkérést vakkantott felénk a késés miatt, az asztaláig tartó nyolc métert már szinte futva tette meg, aztán anélkül, hogy egy büdös szót szólt volna, azzal a lendülettel felkapott egy „Summer 2023, 56 routes, Ryanair” feliratot viselő céges reklámtáblát, majd azt a magasba tartva elkezdett némán tátogni, pantomimozni és hülye arcokat vágni. Volt itt mindeféle figura: a „Belufizott a Fogatlan Fószer”-től, a „Hirtelen Megujjazták Mr Beant”-en keresztül a klasszikus „Erről Nem Beszélt a Szemét Sámán”-ig. Na és persze a „Benny Hill Összekeverte a Porcukrot és a Lónyugtatót” sem maradhatott ki a kétperces némajáték végéről.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Miután a fotósok kellőképpen kifotózták magukat, O'Leary, az iparág Nagy Szórakoztatója megvált a táblájától, leült és végre megszólalt. Egyértelműen nagyobb meglepetést okozva, mint a topmenedzseri körökben tipikusnak semmiképp sem nevezhető némajátékkal.

Mielőtt befutott volna, én például azon morfondíroztam, hogy vajon mik lesznek az első szavai.

„Húgyagyú Nagy Márton? Gulyás Gergely, a vizenyolcas? Debil kormány? Palimadár Fidesz? Tápos Orbán? Nyomi NER? Suta, retardált, kretén különadó? Vagy hogy kivonulnak erről az Átokföldéről? Vagy valami SOKKAL durvább?”

Újságíró ritkán kérdezget ilyeneket magában olyan kevés élvezettel kecsegtető céges sajtótájékoztató előtt, amit egy decens nyugat-európai multicég vezérigazgatója tart a vállalata előtt álló üzleti évről, de kedden délben nem átlagos vezérigazgatóra vártak az alaposan bekávézott sajtóhadak: a Belgrád rakparti szálloda különtermében maga Michael „Stand Up” O'Leary volt a fellépő. A beszólós természetéről és szabadszájúságáról híres topmenedzser a repülőjegyekre kivetett különadó tavaly nyári bevezetése óta háborúzik a magyar kormánnyal és annak egyes tagjaival. Ez idő alatt

  • Kimondta, hogy „ez nem extraprofitadó, hanem a kormány által elkövetett útszéli rablás, aminek semmi köze nincs a valósághoz.”
  • Egyes, leülhet stílusban leprázta Nagy Márton minisztert, azzal, hogy „küldeni fogunk neki egy új könyvecskét, a Közgazdaságtudomány a hülyéknek címűt, reméljük, hogy tanulmányozni fogja, és meg tudja magyarázni, miért vetnek ki extraprofitadót egy olyan veszteséges iparágra, mint a légitársaságoké.”
  • Az ügyfeleiknek írt levélbenidiótának és tisztességtelennek” nevezte a különadót, ezúttal „kapzsinak és butának" nevezve Nagy Mártont.
  • Nagyot és Gulyás Gergelyt duóként értelmezve Dumbhoz és Dumberhez hasonlította őket.
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Közben a magyar kormány válaszul fogyasztóvédelmi eljárást indított a cég ellen, amiért az az utasaira hárította volna a különadót.

Ehhez képest már az gyanús volt, hogy az előzetesen szétosztott írásos összefoglalóban kétszer említették a kormányt, akkor is pozitív összefüggésben. Azt ünnepelve, hogy ellenzi a Liszt Ferenc Repülőtér utasaira kivetett önkormányzati adót.

„Hogy lesz ebből idióta barom állatozás?" – tamáskodtam, bár O 'Leary komikus képességeivel egy ilyen átkötés sem tűnt abstart kivitelezhetetlennek. Ám semmi ilyen nem történt.

Az esemény első felében a magyar kormány kizárólag pozitív példaként került elő, mint ami kész megakadályozni, hogy még egy különadót vessenek ki a légi utasokra. O'Leary eszerint többet tud a magyar kormány véleményéről, mint az átlagos magyar hírolvasó. Publikusan ugyanis csak annyit tudni, hogy a DK-s Szaniszló Sándor vezette 18. kerületi önkormányzat saját, külön bejáratú, idén január 1-jével hatályba lépő különadót vetett ki a Liszt Ferenc minden nem a 18. kerületben lakó utasára, méghozzá utazásonként 1000 forintot, az ügyben pedig a fővárosi kormányhivatalhoz fordult a repteret üzemeltető Budapest Airport. A kormányhivatal jogsértőnek találta a rendeletet. A kormány véleménye eddig nem volt ilyen mélységig ismert az ügyben.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

A Ryanair vezetőjének látványos puhulása mögött nem kizárt, hogy a színfalak mögötti kormányzati lobbizás közben megjavult viszonyok állnak. A repjegyekre kivetett különadó 2022. júniusi hangos bejelentéséhez képest pár hónappal később, 2022. november elején már szinte eltitkolták – a Kormányifón például meg sem említették –, hogy január 1-jei hatállyal megváltoztatták a különadó szerkezetét, méghozzá úgy, hogy az kifejezetten a Ryanairnek jöjjön jól. Az eredeti formula fix jegyenkénti összeget jelentett, ami az úti céltól függően vagy 3900 (Európa) vagy 9750 forint volt. A mostantól érvényes szabályok szerint az eddig 3900 forintos, Európán belüli utakra vonatkozó alapösszeg sávossá változott, és 2700, 3900, illetve 5100 forint között mozog, a cég gépeinek károsanyag-kibocsátásától függően. A Ryanairnak saját tulajdonú, jó pár legmodernebb, kis fogyasztású Boeinget tartalmazó flottája van, így az ő jegyeik gyakran fognak az eddigi adómértéknél 1200 fornttal olcsóbb kategóriába kerülni, míg egyes korszerűtlenebb gépeken repülő vetélytársaik adója ugyanennyivel emelkedni is fog.

O'Leary, aki korábban azzal érvelt, hogy a különadó elriasztja a Magyarországra érkező és innen induló turistákat, pompás eredményekről számolt be.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Miután több újságíró is pedzegetni kezdte a hangütés markáns megváltozását – majdnem annyi angolszász kolléga, mint magyar –, a közönsége igényeit mindig szem előtt tartó Nagybetűs Entertainer azonnal váltott, és mókás produkciójának második felében a hallgatóság kedvéért többször is „silly”-nek, vagyis hülyeségnek nevezte ezt a módosított különadót. Amit viszont angolul „eco tax”-nek, vagyis ökoadóként emlegetetett, ez sokkal pozitívabban hangzik a komcsis hangulatú különadózásnál.

Érdemben annyit árult még el, hogy az Alkotmánybíróság az első félévben hozhat döntést a különadó eltörlését kérő beadványukról.

O'Leary legalább olyan előszeretettel és legalább olyan ügyesen használja a kommunikációs porhintés eszközeit, mint az általa – korábban legalábbis – ekézett politikusok. Tavaly ősszel még arról tartott tájékoztatót Budapesten, hogy a különadók miatt csökkentették az itteni járataik számát. A csökkentés valójában jelképes volt, a 8 itt állomásoztatott gépükből 1-et érintett, és időközben ezt is visszacsinálták, most meg egy plusz járat indítását is bejelentette. Már nem arról volt szó, hogy a végén talán itt kell hagyniuk ezt a piacot, hanem arról, hogy a saját méréseik szerint nemcsak Európában, de Magyarországon is ők a piacvezetők.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Amikor a korábbi nyavalygás és a most közölt, rózsás realitás közötti ellentétről kérdezték, a Nagy Mulattató szokás szerint meg sem rezzent, úgy mondta a szemünkbe, hogy oké, de ha meg tudták volna győzni a kormányt a különadó eltörléséről, most még az épp bejelentett rekordmennyiségnél is több járatuk indulhatna Budapestről, és még több munkalehetőséget tudnának itt biztosítani.

Akkor sem pirult el, amikor egy angolszász kolléga rámutatott, hogy a most „bejelentett” dolgok valójában nem is jelenetenek újdonságot, sőt direkte derűsen magyarázta, hogy amiről beszél, az tényleg „no new news but good news”, vagyis tényleg nem új hír, de legalább jó hír.

Michael O'Leary mindezzel együtt igazán szórakoztató fickó, ha az ember egyetlen szavát sem veszi komolyan. Üdítően nem PC módon fikázta azokat az országokat, ahová a cége nem repül, főleg, ha oda a nagy vetélytárs Wizz Air igen, így Öböl-ország például nem maradt szárazon, de Izland is megkapta a magáét. Ugyanilyen vicces volt, ahogy arról csipkelődött, hogyan kap meg a végén minden versenyjogi támogatást a németek által tolt Lufthansa és a hasonló francia hátszéllel repülő Air France. Na és az is, ahogy látható bajkeverő szándékkal álelemezte, hogyan fogja felvásárolni a PR-szövege szerint a csőd szélén táncoló konkurens Wizz Airt a Lufthansa.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

A profi mulattató azt is tökéletesen építette bele az előadásába, amikor valaki rákérdezett, hogy elküldte-e Gulyás Gergelynek az ingyenjegyet. Még a tavaly nyári kölcsönös beszólogatás közben történt, hogy a miniszter – mint a kormány hivatalosan legvisszafogottabb arca – így minősítette O'Learyt:

„Ha pedig valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor – úgy látszik – ennek felnőttkorban is nyoma marad.”

Mire a címzett azzal reagált, hogy felajánlott egy ingyenjegyet Gulyásnak, hogy látogassa meg, és kocsmázzanak együtt Dublinban.

Amikor a keddi esemény vége felé rákérdeztek, hogy elküldte-e, O'Leary játszott egy kicsit az újságíróknak. „Shit! – kiáltott fel –, elfelejtettem elküldeni”, majd a közönséghez fordulva megkérdezte, hogy „ugye még mindig miniszter?”, aztán „bejelentette”, hogy személyesen fizet egy retúrjegyet Gulyásnak, de poggyászjegyet, azt nem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt