A baltimore-i elektromos hálózat ellen tervezett támadást egy neonáci csoport női tagja

bűnügy
2023 február 07., 11:22

Civilizációs összeomlás lett volna a célja annak a terrortámadásnak Baltimore-ban, amelyet egy kisebb floridai neonáci csoport vezetője és egyik női tagja hónapokon át tervezett. A tervek szerint a város áramellátását biztosító alállomásokat támadták volna meg, hogy később rasszista támadásokat hajthassanak végre.

A hatóságok múlt héten tartóztatták le a büntetett előéletű Sarah Beth Clendanielt és Brandon Russellt, az ügyész rasszista indíttatású gyűlölet-bűncselekménynek nevezte az esetet.

A vádirat szerint a végső stádiumú veseelégtelenségben szenvedő Clendaniel öt alállomásban tervezett kárt tenni. Egy üzenetben azt írta „bármiről képes lemondani, hogy sikerre vigye a céljukat”, illetve „megérte börtönbe vonulni”.

link Forrás

A rasszista nézeteiről ismert Russell kezdetben Atomfegyver Hadosztályként, majd Nemzeti Szocialista Rendként hívta csoportját, melynek egyik tagja 2017-ben – Russell tudomása nélkül – több társát is megölte, saját bevallása szerint azért, hogy megelőzzön kitervelt terrortámadásokat.

A most 34 éves Clendanielt először 2006-ban 18 évesen, még terhesen, majd 2016-ban másodjára is elítélték rablás miatt. Russelt legutóbb robbanóanyag birtoklásért ítélték el, ami miatt öt évet ült, majd feltételes szabadlábra helyezték. Az ügyészség most egy tavaly decemberi észak-karolinai alállomást érintő támadásban rendelt el újabb nyomozást, mert azt feltételezik, hogy Russell is érintett lehetett benne. (MTI)