Kapin óráinak nagy részére küldött feladatot, helyettesítését megoldották
Kapin Lilla nem kapott semmilyen utasítást, hogy mit kéne csinálnia az engedetlenség alatt. Az elvárás annyi volt, hogy az engedetlenkedőknek minden reggel 8 óráig aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy aznap engedetlenkednek - tehát ott kellett lenniük az iskolában. Az iskola nem ellenőrizte, hogy mit csinálnak az engedetlenség idején, a lényeg az volt, hogy bent legyenek az iskolában.
Kapin október 14-én is engedetlenkedett, de aznap az első (gyakorlatban 0.) óráját megtartotta, öt másik maradt el. Ezek közül az elsőre be se hívták a diákokat, mert tudták, hogy a tanárnő engedetlenkedni fog. A második óráján helyettesítették, a harmadik és negyedik órájára gyakorlósort küldött a diákoknak. Az ötödik órájára meg egy másik tanár eleve elkérte a diákokat, ezért neki nem is lett volna dolga velük.
November 17*-én is öt őrája lett volna, ezek közül kettő tényleg elmaradt, egyet megtartott, mert az nyílt óra volt. A maradék két órája közül egyen dolgozatot írtak a diákjai, amit ő készített elő, a másikra feladatsort küldött.
November 18-án országos sztrájknapot tartottak a pedagógusok, a diákok hetven százaléka be se jött az iskolába, így meg se tudta volna tartani az óráit. Ő előre jelezte az igazgatónak, hogy engedetlenkedni fog, élőláncon vett részt a kollégáival és diákjaival.
*Pontosítás: eredetileg téves dátum szerepelt.