Tiborcz BDPST-jéhez és Mészáros Lőrinchez is köthető emberek ültek be az egyetemi kuratóriumokba

belföld
2023 március 30., 04:37

Miután az Európai Bizottság nyomására a kormánytagok lassan két hónapja lemondtak egyetemi kuratóriumi tagságukról, várható volt, hogy a helyekre új emberek érkeznek. A Telex információi szerint egyelőre kevés helyen jelentettek be személyi változásokat, viszont ahol ez megtörtént, ott izgalmas neveket lehet látni.

Például az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány új tagjai közé Nagy Zoltán, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese került be. Ez az a bank, aminek többségét a BDPST Group, vagyis a miniszterelnök Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak cége vásárolt meg. A kuratórium elnöke közben pedig Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere lett.

A Pannon Egyetem kuratóriumába eközben Szabadics Zoltán, a Szabadics Zrt. tulajdonosa és Bartus Péter, a Pannon Egyetemért Alapítvány operatív igazgatója is bekerült. Szabadics cége rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek, Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere. Az Átlátszó cikke szerint 2019-ben 8 milliárd forint összegű közbeszerzést nyert el, 2019-ben pedig a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapta meg. A kuratórium elnöke itt egyébként Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) korábbi elnöke lett, aki már régebb óta tagja a testületnek.

Persze voltak olyanok is, akik a kuratóriumi tagság helyett inkább a kormányzati megbízásukról mondtak le. Például

  • Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott,
  • Guller Zoltán miniszteri biztos
  • és Wáberer György kormánybiztos is.

És így akart tenni Szili Katalin is, aki végül népmesébe illő megoldással maradt egyetemi kuratóriumi tag.