Gyöngyösi Márton kipával a fején széderezett az amerikai nagykövetségen

ünnep
2023 április 07., 06:05

Pészah alkalmából David Pressman amerikai nagyövet széderestet tartott, ahol a saját elmondása szerintkülönböző nézőpontokat és tudományágakat képviselő, más-más háttérből érkező magyarokkal közösen gondolkodhattunk el a szabadság jelentésén”. A nagykövet vendéglistája tényleg annyira színes lett, hogy a Mazsihisz elnökén kívül ott ült az asztalnál a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton is, aki pár éve még olyan súlyos antiszemita beszédet tartott a parlamentben, hogy utána Rogán Antalnak Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attillával kellett tüntetnie a Kossuth tére.

photo_camera Fotó: US Embassy Budapest/Facebook

A most európai parlamenti képviselőként dolgozó Gyöngyösi 2012 novemberében arról beszélt a parlamentben, hogy „pont itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.

link Forrás

A zsidólistás felszólalás akkoriban még akkora felháborodást keltett, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal az ellenzék húzóneveivel, Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával egy színpadon állt. A beszédében Rogán arra emlékeztetett, hogy „a huszadik századi népirtások mind listázással kezdődtek”.

Gyöngyösi tavaly a hvg.hu-nak a listázós felszólalásról azt mondta, szörnyű, súlyos és szégyellni való. „Tíz év alatt volt alkalmam bizonyítani, hogy az antiszemitizmus bélyege, amit akkor rám sütöttek, és amit most a Fidesz nagy kéjjel előtúrt, nem igaz. Már bocsánat, de van azért különbség egy rossz mondat és aközött, hogy valaki szkinhed volt, és egy zsidó temetőt rongált meg, most meg a Fidesz fő ideológusa.”

Ennél már talán csak az lenne meglepőbb, ha Gyöngyösi Márton az ukrán nagykövetségen tűnne fel, hiszen Jobbik néppártosodása előtt annyira oroszpárti volt, hogy 2015-ben megfigyelőként vett részt azon az oroszok által rendezett népszavazáson, amivel a Krím-félsziget elcsatolását próbálták legitimálni. Ezért ki is tiltották Ukrajnából.

Gyöngyösi akkor arról beszélt, hogy Oroszország reményt és erőt adott minden kisebbségnek a jogaiért vívott küzdelemben, a referendum pedig rámutatott az Egyesült Államok és az Európai Unió kétszínűségére, mert a népek önrendelkezését, az emberi és kisebbségi jogokat csak akkor támogatják, ha geopolitikai érdekeik úgy kívánják. Ma már ezt is félreértésnek tartja.