Egyszerre filmforgatás, filmvetítés és színház? Hogy mi?

• Itthon eddig nem látott módon vegyíti a filmet és a színházat a Budapesti Skizo Csoport dzsanni című előadása.
• Az alkotók a nézők előtt forgatnak egy filmet Puccini operájából, amit fekete-fehérben streamelnek is a közönség elé kifeszített vászonra. Sándor Dániel Máté rendezésében nemcsak a színészek által előadott történet, de maga a forgatás is színházzá válik.
• Az előadás előtt interjúkat is készítettünk az alkotókkal, ezeket a közösségi oldalainkon lehet megnézni.

„Mert az aura az ő Itt és Mostjához kötődik. Nem létezik róla másolat. Az aura, amely a színpadon Macbeth körül jön létre, nem váltható fel azzal, amely az eleven nézőközönség számára a Macbethet alakító színész körül alakul ki” – írja Walter Benjamin A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában című híres tanulmányában arról, hogy mi a különbség a színház és a film között.

Amikor megkérdezik, hogy miért szeretem a színházat, én azt szoktam mondani, hogy van egy egyszeri, megismételhetetlen jellege, ami az élő testek jelenléte által jön létre, és ezt csak a színház tudja.

„A színházi jelenlét testi-lelki »aurája« valószínűleg mindig is a színház egyik hatáseszköze volt, de csak az utóbbi időben – a hatvanas évek végen, a hetvenes évek elején – vált abszolút értekké, talán mert ekkorra már látható volt az elvesztése” – írta Elinor Fuchs amerikai színikritikus. Erre az elvesztésre reagálva a kortárs alkotók a mára mindennapjaink részévé váló médiumokat bevonva próbálnak új lehetőségeket és formákat keresni.

Film+színház+livestream

Sándor Dániel Máté nevével és a Budapesti Skizo Csoporttal először a karantén alatt találkoztam. Akkoriban élő előadások hiányában online közvetítéseket vagy előadás-felvételeket néztem, de ezek egy idő után unalmassá váltak. Hazai Attila Budapesti Skizo című regényét feldolgozó produkció azonban más volt, az előadást Sándor saját lakásából közvetítették a YouTube-on, egy kamerával, egy snittben.

Modern Puccini

Az új, dzsanni című produkciójukban is megtartották ezt a mediális formanyelvet: Puccini Gianni Schicchi című egyfelvonásos operáját vegyítik a modern technika nyújtotta lehetőségekkel. Műfaja élőfilm, ötvözi a színházat, a filmet és az élő közvetítést, az alkotók az eredeti operából forgatnak filmet élőben, a nézők előtt, majd ezt fekete-fehérben streamelik is a közönség elé kifeszített vászonra.

A történet Firenzében játszódik, Bózó Dónáti a dúsgazdag polgár rokonai körében hal meg, akik között óriási pánik tör ki, hiszen kiderül, minden vagyonát az egyházra hagyta. Rinuccsió azt javasolja, hívassák el a furfangos Dzsanni Szkikkit, akit jól ismer, hiszen lányának, Laurettának udvarol. Szkikki ötlete, hogy kiadja magát az öreg Dónátinak és végrendelkezik majd a nevében. Szkikki végül megtréfálja a családot, a halott bőrébe bújva saját magára íratja a vagyont, a rokonokat pedig az utcára dobja.

„A nézőket az alkotóterünkbe várjuk, ahol a díszletünk közepén felállított nézőtérről egyszerre láthatják a készülő filmet vászonra vetítve - amelyet élőben szerkesztünk és vágunk” – írják az előadás leírásában. Tehát a film mellett nemcsak a színészek által előadott történet, de maga a forgatás is színházzá válik.„Az a különleges ebben, hogy egyszerre lehet filmként és előadásként is nézni a dzsannit, ami azért fontos, mert a film általában nagyon tökéletes - tudsz utómunkázni, vágni -, az élőszerűséget pedig a színház adja meg, ahol mindig ott van a hibafaktor” – mondta a 444-nek Váradi Gergely színész.Az esemény fókusza ugyanakkor inkább a film felé tolódik el, a nézők a vászonnal szemben ülnek, az előadás/filmforgatás a vászon mögött, illetve a nézőtér mellett zajlik. „Ha éppen nem a vászonra néznek, akkor tudnak minket látni és érzékelni, közben meg a vásznon egy másik nyelven, a film nyelvén mesélődik el a történet” – mondta Pálya Pompónia színésznő.

Az előadást a Kőbányai Kortárs Kultúr Központban (4K) játsszák, a rozsdaövezetben lévő, régen szalámigyárként üzemelő gyárépület irodaszintjén. Korábban próbálkoztak azzal, hogy a nézők az udvaron ültek, és csak vetítették nekik a filmet, de nem voltak egy légtérben a színészekkel.

Akkor nagyzenekar kísérte a produkciót, erre a Kétfarkú Kutya Párt Kampánytékozló Alapjából kapott a csoport pénzt a választások előtt, mondta Sándor Dániel Máté rendező. „Nem nagyon lehet pénzt szerezni színházi előadásokra, a pályáztatási rendszer is visszaszorul, kevesebb lehetőség is van. Gondoltuk beadjuk, hátha.” Ez csak egy előadást élt meg, de a csapat együtt maradt, és átalakították az előadást.

link Forrás

A dzsannit élőben rögzítik és ott helyben is vágják, a két operatőr és a segítők folyamatosan a színen vannak. Nem próbálják álcázni a film konstruáltságát, előfordul, hogy a nézők a színpadi történések hátterében megjelennek a filmben, de előfordul olyan is, hogy az egyik operatőr benne van a másik képében, ezáltal ő is megjelenik a vásznon. A filmre jellemző montázstechnika, a közeli felvételek, a gyors vágás, az áttűnések és az operára jellemző káosz kiegészíti egymást, hatását tekintve még sokkal erősebb, mintha a nézőtérről, nagyobb távolságra a színpadtól látja a néző a történéseket.

Tátikázás

A másik érdekesség, hogy a színészek nem énekelnek, az opera hanganyagát (olaszul!) a hangszórókról játsszák be, a színészi játék így leszűkül a gesztusokra, a mimikára és a tátogásra. Főként a kamerának a játszanak, de vannak a közönségnek szóló kikacsintások is. Trill Beatrix szerint az az izgalmas az előadásban, hogy azzal, hogy élőben megy, nem csak a (színész) partnerekre kell figyelni, hanem az operatőrökre is. „Benne kell lennünk a képben, de közben ugyanúgy kell csinálni az előadásokat színészként” – mondta.

„A tátogással nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz, mert mondtuk mi is a szöveget, de nyilván nem tudjuk elénekelni az operát, és ezért ilyen kántálós szövegmondás lett, ami nagyon béna volt, de aztán megszoktuk” – mondta Váradi.

Az operára jellemző alapból is túlzó játékstílust a közeli kameraképek még jobban felnagyítják, átjön a Puccini-darabra jellemző komikusság. Örömjátéknak, óriási bulinak tűnik az egész előadás, amibe mi is be akarunk szállni.A technika használata a hiba lehetőségét is megnöveli: a színészek tátogása és a hang folyamatosan el van csúszva, bármelyik pillanatban elmehet a jel, hibázhat a vágó és az operatőr is. Sándor szerint három év kísérletezés és vergődés után jutottak el oda, hogy most már nem hibáznak. „Voltak sajnos elég csúnya esetek, ahonnan nehéz volt folytatni az előadást” – mondta Sándor.

Az előadásról készítettünk két rövid videót, ezeket az Instagramon, Facebookon és a YouTube Shortson lehet megnézni. A dzsannit valószínűleg játsszák még az évadban, megtekintése erősen ajánlott.