Megegyeznének a kirúgott kölcseys tanárok a tankerülettel

2023 április 13., 10:15

Molnár Barbarát hallgatják meg először

Molnár 2009 óta tanít a Kölcseyben, pályakezdőként került oda, és ott is érettségizett. Testnevelő tanár, egy héten 22 órája van. Az én helyzetem annyiban más a kollégáktól, hogy kevésbé vagyok leterhelt, de szerettem volna kifejezni az együttérzésemet, mondta, hozzátéve, hogy látja a kollégák és diákok leterheltségét.

Állítása szerint az intézményvezető mindig tudott az engedetlenségről és támogatta is őket. 2022 januárjában részt vett egy kétórás figyelmeztető sztrájkon, aztán március második hetében egy két hetes engedetlenségi akciót szerveztek az iskolában. Egy nap egy tanár vállalt polgári engedetlenséget, hogy ne akadályozzák annyira a tanítást. Molnár április elsején vállalt polgári engedetlenséget. Semmilyen visszajelzést nem kaptunk ekkor a tankerülettől a polgári engedetlenkedéssel kapcsolatban, mondta.

Ezután augusztusban beszéltek arról, hogy a tiltakozást milyen formában folytassák. A sztrájkot nem tartották megfelelőnek, mert láthatatlannak gondolták. Abban egyeztettek meg, hogy az órák 50 százalékát kell megtartani, a végzősök esetében az órák 100 százalékát. A diákok jogai érdekében pedig a gördülő sztrájkot tartottak, hogy ne mindig ugyanazok az órák maradjanak el.

Első alkalommal 31-en vettek részt az engdetlenségben, második alkalommal ketten, később körülbelül öten-hatan.A létszám megcsappanásnak szerinte az volt az oka, hogy az első engedetlenség után megkapták a tankerülettől az első figyelmeztető levelet.

Tartottak egy újabb értekezletet, hogy mi legyen, ott volt az intézményvezető is. Ezen az értekezleten az igazgató könyörgött, hogy a sztrájkot válasszunk inkább vagy petíciót írjunk, de ne engedetlenkedjünk, mert ezzel ártunk a gimnáziumnak, mondta Molnár. Szerinte az intézményvezető attól tartott, hogy elbocsátja őket a tankerület, és nem marad tanár a gimnáziumban.