Lehet, hogy nem ők lesznek az új Twitter, de eddig ők tudták a legjobban felbosszantani Elon Muskot

TECH
2023 április 16., 20:32

Amióta Elon Musk meglehetősen kaotikus körülmények között megérkezett a Twitter élére, folyamatosan zajlanak a találgatások, hogy mi lehet majd az a platform, amely átveheti a Twitter szerepét. Azt a sokak által osztott meggyőződést, hogy trónfosztásra kerülhet sor, nem is elsősorban a Muskkal szembeni esetleges ellenérzések táplálják, hanem a tény, hogy a felület fölött sokasodni kezdtek a sötét fellegek.

Az új tulajdonos érkezése óta tömegesen rúgtak ki embereket és sokan fel is mondtak, így a tavaly őszi nyolcezres létszámból mostanra nagyjából 1500 ember maradt. Ennek pedig hatása van az oldal működésére is: rendszeresek a technikai leállások és kisebb összeomlások, sokszor alapvető funkciók sem működnek, a moderálási szabályok fellazítása miatt a legnagyobb hirdetők közül sokan otthagyták a Twittert, és nem látni egyelőre, hogy az előfizetéses modell elég bevételt tudna majd hozni a cégnek.

Amennyire lehet követni a nyilvános megnyilvánulásai alapján, Musk időnként mintha a háta közepére sem kívánná már a piaci elemzések szerint alaposan túlárazott áron megvásárolt felületet, és mostanában azon gondolkodik, hogy a Twittert továbbfejlesztve X néven hoz létre egy mindenre, például pénzügyi szolgáltatásokra is alkalmas appot.

A Twitter jövője körüli bizonytalanságok miatt erősödtek fel azok a hangok, hogy hamarosan talán más felület töltheti be azt a szerepet, amit eddig a Twitter betöltött. És ami meglehetősen különleges szerep: a Twitter messze nem a legnagyobb, kereskedelmileg legértékesebb vagy a legtöbb fiatalt megszólító közösségi szolgáltatás az interneten, ellenben amellett lehet érvelni, hogy a legbefolyásosabbak egyike. Biztos remek könyvek születnek majd arról, hogy hogyan alakult ez így, de az egyértelműnek tűnik, hogy a Twitteren gyűlt össze a nyugati világ véleményformáló rétegének jelentős része. Ez az a felület, ahol elemzők, tudósok, újságírók, politikusok és egyéb közéleti szereplők a leginkább szerettek megnyilvánulni, vitatkozni egymással, és akadtak szép számmal, akik Twitter-profiljuk révén építették fel közéleti karrierjüket.

A Twitter esetében is működött a jól ismert hálózati hatás, azaz hogy a szolgáltatás értéke attól nőtt, hogy mindenki más is ezt használta, és ezért senki nem akart kimaradni belőle. (Érdekes mellékszál, hogy a két tán legismertebb felhasználója épp az amerikai közélet leginkább nárcisztikus alakja, Donald Trump és Elon Musk lettek.)

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.