Szudán egy újabb polgárháború szélén
- A hétvégi összecsapásokban nagyjából százan meghaltak, ezren megsebesültek Szudánban.
- Hónapok óta nyílt titok volt a feszült viszony a hadsereg és az RSF nevű milícia közt, így senkit sem lepett meg, hogy az fegyveres konfliktussá fokozódott.
- Ha nem sikerül valahogy gyorsan békét teremteni, Afrika újabb országa sodródhat bele egy kilátástalan polgárháborúba.
Az április 15-16-i hétvégén Szudán fővárosa, Kartúm csatatérré változott. A Rapid Support Forces (RSF) nevű paramilitáris fegyveres alakulat harcosai puccsot próbáltak végrehajtani az a szudáni katonai rezsim ellen, amelynek elméletileg ők is tagjai.
A támadást az RSF indította többek közt a hadsereg kartúmi főhadiszállása és az ország legnagyobb nemzetköz repülőtere ellen, de a hivatalos szudáni hadsereg hamar ellentámadást indított. Néhány órán belül a főváros felett harci repülőgépek cikáztak, lent kisteherautók platójára szerelt nehézfegyverek lőtték egymást, és szabályos utcai harcok alakultak ki a két fél katonái közt.
A térség szakértői már hónapok óta arról beszéltek, hogy a Szudánt de facto vezető katonai juntán belüli feszültségek ilyen konfliktusba torkolhatnak. Afrika egyik legnagyobb országában Omar el-Basír diktátor 2019-es elkergetése óta a katonai-politikai elit egyik szárnya sem tudott annyira megerősödni, hogy teljesen ellenőrzése alá vonja az országot, a civil, demokráciapárti kezdeményezések pedig gyakorlatilag esélytelenek a fegyveresek háttérbe szorításához. Így Szudán tulajdonképpen arra van ítélve, hogy sorsát ismét fegyverekkel döntsék el.
Darfúri gyökerek
2019-ben is fegyverek kellettek el-Basír elkergetéséhez. A diktátor 1989-ben maga is egy katonai puccs élén jutott hatalomra, és bár az a zendülés a műfajhoz képest kifejezetten békés volt, el-Basír a következő harminc évben nagyon sok vért ontott.
Diktátorként el-Basír számtalan nemzetközi terroristát támogatott, köztük olyan iszlamista nagyágyúkat is, mint Oszama bin Láden, aki évekig élhetett Szudánban. Bár a függetlenségért küzdő dél-szudáni erőkkel szembeni polgárháborút csak megörökölte az elődeitől, el-Basír brutális módszerei törvényszerűen új konfliktusokhoz vezettek.
Ezek közül a legismertebb a 2000-es évek elején kitört darfúri konfliktus volt Szudán nyugati részén. A Darfúrban élő fekete népcsoportok azért fogtak fegyvert a kormány ellen, mert teljes joggal úgy érezték, hogy a kartúmi, elsősorban arab származású elit elnyomja őket. El-Basír kegyetlen válaszának eredményeként több százezren haltak meg magukban a fegyveres összecsapásokban és az ezek következtében kialakult humanitárius katasztrófában.
Darfúrban a harcoknak csak 2020-ban, a diktátor bukása után lett vége, bár a régiót békésnek az utóbbi három évben is túlzás lett volna nevezni. A darfúri konfliktusnak pedig több okból is önmagán túlmutató hatása lett Szudán történelmére. Egyrészt az itt elkövetett, emberiesség elleni bűncselekmények miatt a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) még 2008-ban vádat emelt el-Basír ellen, bár a perre a mai napig nem került sor. Másrészt pedig mert a 2023 áprilisi lövöldözés gyökerei is Darfúrba vezethetők vissza.
A közös forradalom
A darfúri konfliktusban el-Basír nem a hadsereget, hanem többnyire a dzsandzsavíd gyűjtőnéven ismert fegyvereseket vetette be. A dzsandzsavídok elsősorban darfúri arabok voltak, akik már korábban is részt vettek mindenféle fegyveres összetűzésekben, de a 2000-es években ők lettek a kartúmi kormány helyi paramilitáris szárnya.
Az ICC által az el-Basír ellen megfogalmazott vádakban felsorolt brutális vérengzések jelentős részét a dzsandzsavídok követték el. Az ő egyik legismertebb vezetőjük volt Mohamed Hamdán Daglo, ismertebb nevén Hemedti, aki jutalmul 2013-ban megkapta el-Basírtól a diktátor által alapított RSF vezetését.
A hadseregtől függetlenül, paramilitáris egységként működő RSF alapját a darfúri háborúban kegyetlenségükkel kiemelkedő dzandzsavíd fegyveresek alkották. A milícia Hemedti magánhadseregeként működött, a legfőbb hadúr pedig néhány év alatt nem csak Szudán egyik legbefolyásosabb, hanem egyik leggazdagabb embere is lett, többek közt a darfúri aranybányák ellenőrzésének köszönhetően.
Az RSF és a szudáni hadsereg közt folyamatosak voltak a konfliktusok, 2019-ben mégis összefogtak, és közösen puccsolták meg el-Basírt. Az országban már 2018 végén tüntetési hullám indult meg a 30 éve hatalmon lévő diktátor ellen, de a katonaság és az RSF ereje kellett ahhoz, hogy el-Basír távozzon a hatalomból.
A következő hónapokban a Szudáni Forradalom néven ismert rendszerváltás három nagy ereje (katonaság, RSF, civilek) próbálta irányítani az országot, meglehetősen kevés sikerrel. Az Átmeneti Szuverenitási Tanács (Transitional Sovereignity Council) nevű csúcsszervben elvileg mindannyian helyet kaptak, és a közös cél a demokratikus átmenet lett volna, de erre a valóságban nem sok esély volt. A Tanács vezetője a hadsereg vezérkari főnöke, Abdel-Fattah Burháni, a helyettese pedig Hemedti voltak.
2021 végén a katonaság Burháni vezetésével puccsot hajtott végre, teljesen kiszorítva a demokráciapárti civileket a hatalomból. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a hadsereg teljesen átvette a hatalmat az országban, mert az RSF továbbra is különálló egységként működött, Hemedti pedig ugyan papíron csak az ország második embere volt, de nyilvánvalóan ennél is többre vágyott.
Lázadók és kutyák
Bár Szudánban a 2019-es forradalom és a 2021-es puccs után sem volt béke, a hétvégén kirobbant összecsapások egy egészen új szintet képviselnek. Hemedti és az RSF úgy döntöttek, hogy elegük van a hatalom megosztásából, különösen pedig a másodhegedűsi szerepből, és frontális támadást intéztek Burháni és a hadsereg ellen.
Bár szemben azzal, ami az utóbbi években történt, most (még) nem kapcsolták le az internetet Szudánban, rendkívül nehéz megbízható információkat szerezni arról, hogy mi történik az országban. Az biztos, hogy az RSF támadása meglepte a hadsereget, ezért a milíciának az első órákban voltak katonai sikerei Kartúmban. Azt is tudni, hogy az országban máshol, például Darfúrban is voltak összecsapások a katonaság és paramilitáris egységek közt.
Hétfőn viszont már világosan látszott, hogy Hemedtinek nem sikerült átvennie a hatalmat, sőt, mintha visszaszorulóban lennének. Az például biztos, hogy bár egy gyakorlatilag élőben közvetített tűzharcnak köszönhetően az RSF el tudta foglalni a köztelevíziót, azt már ismét Burhániék ellenőrzik.
Az el-Basírt közösen elkergető két parancsnok eközben nyilvánosan üzenget egymásnak. Hemedti az al-Dzsazírának arról beszélt, hogy Burháni hazug, és „mint egy kutyának, úgy kellene neki igazságot szolgáltatni”, a Tanács már „lázadók” néven emlegeti az RSF-t, és ennek megfelelően harcolnak is ellenük.
Megint polgárháború
Az egyébként is számtalan probléma által sújtott Szudánban ez a néhány nap fegyveres összecsapásai is elegendőek voltak ahhoz, hogy sokat rontsanak a helyzeten. Hétfőn Kartúm jelentős részén már nem volt se víz, se áram, a kórházakban nem tudják ellátni a betegeket. Miután az ő három alkalmazottjuk is meghalt, az ENSZ Világélelmezési Programja felfüggesztette a tevékenységét az országban, pedig az ő segítségük nélkül szudániak millióit fenyegeti az éhezés közvetlen veszélye.
Az amerikai külügyminisztérium, különböző afrikai és arab regionális szervezetek, a szomszédos Egyiptom kormánya egyaránt felszólították a küzdő feleket, hogy ha békét nem is tudnak azonnal kötni, legalább tűzszünetben állapodjanak meg. Valamennyien joggal félnek attól, hogy ha nem sikerül gyorsan valamilyen békés megoldást találni, Szudánban egy újabb, hosszú ideig elhúzódó, százezrek halálával járó polgárháború robbanhat ki. Ez történt a 2000-es évek elején Darfúrban, és ilyen háború dúlt az ország déli részén évtizedeken át, míg az végül 2011-ben amerikai segítséggel Dél-Szudánként önállósodott (és azóta is küzd a maga súlyos gondjaival, polgárháborújával).
A gond az, hogy Hemedti és Burháni 2019 óta is csak nehezen ültek egy asztalhoz, ezekkel az összecsapásokkal viszont eljuthattak arra a pontra, ahol már végképp lehetetlen tárgyalni, mert mindkét fél csak a fegyveres megoldásban hisz. Burháni rezsimének több a katonája, fegyvere és nemzetközi támogatója, így papíron ők az erősebbek. De egy egyes becslések szerint százezer fegyveressel rendelkező milíciát semmiképpen sem könnyű legyőzni, így teljesen reális, hogy ez a konfliktus nagyon sokáig elhúzódjon bármely fél győzelme nélkül.