„A cenzúrában van valami buta és teljesen kiszámíthatatlan” - Koncz Zsuzsa a Budapest Pride podcastjában

belföld
2023 április 20., 07:15

„Vedd vissza a hangod!” néven indított új podcastsorozatot év elején a Budapest Pride. A kéthetente jelentkező közéleti és kulturális műsor legújabb epizódjában Majercsik Jojó, a civil szervezet egyik sajtószóvivője beszélgetett Koncz Zsuzsával aktuálpolitikai kérdések mentén a zenei pályafutásáról és a világlátásáról. Az énekesnő többek között üzent az LMBTQ-közösségnek, de minden kisebbségben lévő, elnyomott csoportnak is. Mint mondta, szerinte „a demokrácia arról szól, hogy te elmondhatod a véleményedet akkor is, hogyha kisebbségben vagy, akkor is ha többségben vagy”. „És a többségnek a kisebbségre nem szabad igazán úgy nyomást gyakorolnia, hogy az neki nagyon fájjon.”

Koncz a műsorban többek között arról is beszélt, amikor a köztévé kikeverte Beton.Hofi számából az orbánozást. A Bagira című szám „Be-be-belehalok, milyen szabad ország ez / Anyámnak írok sms-t és az Orbán les” sorai kapcsán pedig az 1972-es „A telefon” című dalnak a szövegét idézte: „Vigyázz, ha telefonálsz, vigyázz kedvesem, a telefon ismeri jól az életem”. Arra a kérdésre, hogy a rendszerváltást megelőző és a jelenlegi politikai berendezkedésre jellemző elhallgattatás között érez-e bármilyen különbséget, úgy reagált, hogy egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, ugyanis „a cenzúrában van valami buta és teljesen kiszámíthatatlan.”

Az énekesnő ezután a hatalom kritizálásáról, vagy az annak történő behódolásról is beszélt. Mint elmondta, szerinte „mindenkinek jogában áll az életét úgy élni, ahogy szeretné”, azonban ha valaki ezt „tisztességtelenül csinálja, tehát mondjuk lombkoronasétányt épít a nyugat-európai pénzbefizetők pénzeiből”, akkor az szerinte egy „mélyen elítélendő és igen erkölcstelen dolog”. Ez utóbbi témát pedig a Petőfi Zenei Tanács kapcsán is felhozta.

„Legalább olyan mulatságos ez az egész, mint ez a lombkoronasétány, ezek ilyen karikaturisztikus dolgok, amiken majd később, ha mindez elmúlik, nagyokat fogunk nevetni.”

Koncz továbbá arról is beszélt, hogy szerinte miért terjedhetnek itthon könnyebben az álhírek, és hogy miként látja a hazai kommentkultúrát. Emellett szóba került a magyar demokrácia és társadalmi összefogás is, ezekről az énekesnő elmondta, hogy szerinte nincs hagyományuk itthon. Mint mondta, „Magyarországon igazi demokrácia soha nem volt”.

Később azt is elárulta, hogy mostanában hasonló módon kacsint-e össze a közönségével a közéleti, politikai áthallású dalai kapcsán, mint a rendszerváltást megelőzően. Az interjú végén pedig megosztotta félelmeit arról, hogy hazánk egyre inkább a kétpártrendszer irányába halad, ami szerinte „nagy baj, mert ez erősíti például a nemzet megosztottságát”.

A Vedd vissza a hangod! podcast előző epizódjaiban többek között Szombat Éva fotós, Oltai Kata művészettörténész, Csalár Bence divatszakértő, Székely Kriszta színházrendező, valamint Zelei Bori és Moesko Péter írók voltak a vendégek.