A nyíregyházi tragédia megmutatja, mennyire rosszul bánunk a nevelőszülőkkel és a gyerekekkel is
- Múlt héten megfulladt egy kétéves kisfiú Nyíregyházán.
- A hírek szerint nevelőanyja sokkot kapott, amikor a gyerek félrenyelt valamit, és segítségkérés helyett az autó csomagtartójába tette a holttestet, majd két napra eltűnt.
- Az eset rámutat a gyermekvédelmi rendszer visszásságaira is.
- Például arra, hogy sokszor nem eléggé felkészült nevelőszülőkre bízzák azokat a gyerekeket, akiket valamiért kiemeltek a vér szerinti családjukból.
- Vagy arra, hogy a nevelőszülők és a gyerekek milyen kevés segítséget kapnak, miközben óriási terheket cipelnek.
- És arra is, hogy ha baj történik, mennyire nem akaródzik levonni a tanulságokat.
- Szlankó Violával, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójával beszélgettünk.
- Az ügyben érintett görögkatolikus egyház nem válaszolt a kérdéseinkre, de segít a tájékozódásban, hogy egy friss ombudsmani jelentés éppen őket is vizsgálta.
Amikor egyeztettünk az interjúról, azt mondta, az ilyen halálesetekből leginkább csak horrorisztikus, borzongató hírek lesznek, de nem figyelünk eléggé a rendszerszintű okokra. Ezzel azt is mondja, hogy ez a tragédia megelőzhető lett volna?
Száz százalékban nyilván nem lehet megelőzni ezeket az eseteket. De azt gondolom, hogy ha az állam próbálja enyhíteni a rendszerszintű problémákat, akkor sok tragédia elkerülhető lenne.
Az ombudsman éppen a közelmúltban készített jelentést a nevelőszülői rendszerről, és ő is rámutat olyan hiányosságokra, amelyek legalább valamennyire orvosolhatók lennének. Tehát vannak törekvések a rendszer vizsgálatára, de az ilyen jelentések nem jutnak túl a szűk szakmai közegen. (A jelentés az ügyben érintett hálózattal is foglalkozik. A részleteket lásd cikkünk végén.)
Kihez kellene eljutnia, akihez nem jut el?
Szerintem minden gyermekvédelmi szakembernek fontos lenne ismernie a tartalmát, de nem valószínű, hogy sokan elolvassák. Ezek gyakran hosszú, bonyolult, alapjogi megközelítéssel dolgozó anyagok, viszont nagyon fontos megállapításokat tesznek. Jó lenne széles körben elérhetővé, közérthetővé tenni őket. Elsősorban persze ezek a jelentések a döntéshozóknak, jogalkotóknak szólnak, akiknek lehet ráhatásuk a rendszerszintű hibák javítására.
Amit biztosan tudunk erről az esetről, hogy a kisgyerek megfulladt valami miatt, amit félrenyelt, és hogy a nevelőanyát segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Nem akarom innen kitalálni, mi történt pontosan, de elképzelhető, hogy valaki ebben a helyzetben pánikba esik, és nem tudja felmérni, mit kellene tenni. Hogyan lehetne megelőzni valamit, ami ennyire az egyén aktuális mentális állapotáról szól?
Nem lehet minden ilyen esetet megelőzni, de a pszichológiai alkalmasságot, a mentális stabilitást, azt, hogy krízishelyzetben hogyan reagál valaki, mennyire esik pánikba, mennyire tartja kontroll alatt a helyzeteket, ezeket valamennyire lehet szűrni.
Sajnos elég tipikus háztartási baleset, hogy a gyerek elkezd fulladozni valamitől. Többnyire, egy stabil, érett személyiségnek ilyenkor képesnek kell lennie arra, hogy hívja a mentőket, különösen, ha arra a feladatra van kiválasztva, hogy hivatásszerűen gyerekeket gondozzon. Ezzel együtt nem ismerem a nevelőszülőt, nem szeretnék ítélkezni felette.
Mennyire vizsgálják a pszichés alkalmasságot, amikor kiválasztják a nevelőszülőket?
A törvény „megfelelő személyiséget és egészségügyi állapotot” ír elő, de nincs egységes szakmai protokoll arra, hogy ezt milyen teszttel, hány körben lehet megfelelően szűrni. Ezt a problémát az ombudsman is megfogalmazza.
Viszont hiába ismerjük a legkifinomultabb pszichológiai eszközöket: ha nincs elég jelentkező, nem tudunk válogatni a potenciális nevelőszülők közt, miközben egyre több gyerek kerül az ellátórendszerbe. Kettős szorításban vannak a gyermekvédelmi szakemberek.
link
Forrás
Tehát általános jelenség, hogy a szolgáltatók kénytelenek kompromisszumokat kötni, amikor kiválasztják a nevelőszülőket?
Abszolút. Vannak eltérések attól függően, hogy melyik megyét vagy szolgáltatót nézzük, de ezeket a kompromisszumokat szerintem mindenhol meg kell kötni. Ezzel együtt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nagyon sok nevelőszülő dolgozik ma Magyarországon, aki alkalmas a feladatára, sőt kiváló munkát végez.
Mit tudunk arról, hogy a különböző szolgáltatók milyen alapossággal, milyen módszerrel választják ki a nevelőszülőket?
Nem ismerem az összes szolgáltató kiválasztási módszerét, de az ombudsmani jelentésből is kiderül, hogy elég sokfélék. Vannak olyan hálózatok, ahol több körben, pszichológiai tesztekkel, sokórás beszélgetéseken szűrnek. Van, ahol először inkább megvárják, míg elvégzi a jelentkező a nevelőszülői tanfolyamot, és az alapján döntik el, kiből lehet jó nevelőszülő.
Olyanról nem tudok, hogy valaki besétál, és felveszik. De van, ahol a törvényben meghatározott minimális kritériumokat tartják a legfontosabbnak: életkor, büntetlen előélet, háziorvosi igazolás, lakásméret.
Mindenesetre ezek szerint jó lenne, ha az állam egységes protokollt dolgozna ki.
Igen, az segítene. Persze a protokoll önmagában nem old meg semmit, ha közben nincs elég jelentkező, és nincs elég pszichológus szakember sem a szolgáltatónál, aki érti, hogy miért van szükség erre a szűrésre.
Milyen szakemberekkel találkozik a nevelőszülő, miután bekerül a rendszerbe?
A nevelőszülői tanácsadó kapcsolatban van a családdal, rendszeresen meg kell néznie, hogy vannak a gyerekek, miként alakul a családi élet. Sok mindenre kell figyelnie, az a dolga, hogy mindenféle gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésben támogassa a nevelőszülőt. Ha jól végzi a munkáját, akkor az komoly szakmai támogatást jelent, és sokszor baráti kapcsolat is kialakul köztük.
A törvény szerint 48 gyermek vagy fiatal felnőtt juthat legfeljebb 30 nevelőszülő-családban egy tanácsadóra, ami túl sok ahhoz, hogy megfelelően kezelni tudja az egyéni szükségleteket. Emiatt sokszor adminisztratív jellege van ennek a munkának.
Milyen szakemberek vannak még?
Például pszichológusok, de a törvény nem írja elő, hogy egy szakember legfeljebb hány gyerekkel foglalkozhat. A legtöbb nevelőszülői hálózat egy-két pszichológust tud biztosítani, akár több száz gyerekre.
Ez szinte szimbolikusnak mondható, legfeljebb arra elég, hogy a nevelőszülő krízishelyzetben bejelentkezzen nála. Ráadásul olyan alacsony presztízse van a gyermekvédelmi szakellátásnak a pszichológusi szakmában, hogy lasszóval kell fogni a szakembereket. Gyakran hónapokba telik, mire sikerül felvenni egy pályakezdőt, aki egy-két év után elmegy.
Rajtuk kívül a gyermekvédelmi gyám is fontos feladatot lát el, aki nem a szolgáltató, hanem az állam alkalmazottja. Neki elsősorban az a dolga, hogy képviselje a gyermek érdekeit, megismerje a véleményét, segítse a jogainak a gyakorlásában.
Végső soron arra jutunk, hogy a nevelőszülők könnyen egyedül maradnak. Milyen nehézségekkel szembesülnek, amiknek segítségre lenne szükségük olyan problémák megoldásában, amik akár tragikus esetekhez vezethetnek?
Az ombudsmani jelentésben is szerepel, hogy az új nevelőszülők gyakran sokkal nehezebbnek érzik a feladatot, mint amire számítottak. Ez is arra utal, hogy nem jól választották ki a nevelőszülőt, vagy nem készítették fel megfelelően. Ugyanilyen fontos, hogy a már működő nevelőszülő folyamatos szakmai támogatást kapjon, a gyermek egészségügyi és pszichológiai állapotával, fejlesztésével kapcsolatban.
A traumatizált gyerek minden személyiségszinten sérült lehet, akár érzelmi, kognitív vagy fizikai működésében. Sokszor az élet több területén is diszfunkcionálisan működik: az iskolában, a családban, a kortárs közösségben, a felnőttekkel való kapcsolatban, a szexualitás tekintetében. Nagyon nehéz helyzetek állhatnak elő.
Tapasztalataim szerint a nevelőszülők ilyenkor hívják a tanácsadót, a pszichológust, az iskolát, próbálják megoldani a helyzetet. De van, aki az első hetekben annyira megijed, hogy inkább nem vállalja, ami újabb traumatikus élmény a gyereknek. Ő sokszor azt se tudja, miért emelték ki a vér szerinti családjából, miért került másik megyébe, és miért kell megint másik nevelőszülőhöz költöznie. Ezért fontos, hogy a nevelőszülő az első időszakban még inkább intenzív segítséget kapjon.
Az elmúlt években az állam sorban átadta az egyházaknak a nevelőszülői hálózatokat. Gyakori érv, hogy a többletfinanszírozás miatt jobb szolgáltatást tudnak nyújtani, mint az állam. Ez mennyire igazolódik be?
Szerintem ezt senki sem tudja biztosan megmondani. Mendemondák vannak, hogy az egyik szolgáltató ilyen, a másik olyan, de nincs átfogó vizsgálat, ami alapján azt mondhatnánk, hogy az egyházak jobban végzik ezt a feladatot. Az biztos, hogy politikai döntés nyomán - a civil szolgáltatókkal ellentétben - az állami normatíva 170 százalékát kapják, ami elvileg lehetőséget ad a jobb minőségre.
Beszéltünk arról, hogy fontos lenne egységes kiválasztási protokollokat alkotni. Ezenkívül milyen intézkedésre lenne szükség? Nehéz a semmiből pszichológusokat teremteni.
Sajnos itt is igaz, ami az oktatásban és az egészségügyben, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra érdemi változást elérni. Biztosan vonzóbbá kellene tenni a nevelőszülői hivatást, növelni kellene a társadalmi megbecsültségét. Olyan kampányra, toborzásra lenne szükség, ami a nevelőszülőt empatikus, érett, érzékeny, stabil személyiségként és mindemellett gyermekvédelmi szakemberként mutatja be.
Az elmúlt öt-nyolc évben látszott ilyen törekvés a kormány részéről. Volt idő, amikor sokat beszéltek arról, hogy a nevelőszülői ellátás jobb a gyerekotthonnál, hogy ez egy professzionális dolog. Azt hinné az ember, hogy ebbe az irányba megyünk.
Amikor 2014-ben foglalkoztatási jogviszony lett a nevelőszülőség, valóban foglalkoztak ezzel, de csak egy-két évig tartott a toborzás.
Idetartozik az anyagi megbecsültség is, a magasabb fizetés növelné a foglalkozás presztízsét.
Szélesebb társadalmi rétegeket is el kéne érni. A nevelőszülőség a társadalmi felelősségvállalás irányából is megragadható. Városi értelmiségiként, akár vezető pozícióban is vállalhat egy-két gyereket a munkája mellett, ha ehhez a megfelelő szakmai támogatást megkapja a nevelőszülő, akár a hálózattól, akár az államtól.
Most kikre céloz a rendszer?
Nem a városi középosztályra, hanem inkább a vidéken élő, közepes vagy alacsony jövedelmű családokra, akik számára ez sokszor leginkább munkalehetőséget jelent.
Meg lehetne találni azokat is, akiknek éppen kirepültek a saját gyerekeik, de még alkalmasak, sőt kellően rutinosak és elegendő érzelmi erőforrással is rendelkeznek ahhoz, hogy gyerekekkel foglalkozzanak. Ha ilyen módon nagyobb lenne a merítés, a kiválasztás is minőségibb lehetne.
Milyen beavatkozási pontokat lát még, ahol megelőzhetnénk a mostanihoz hasonló eseteket?
Ez már nem a megelőzéshez tartozik, de alaposan ki kell vizsgálni az ilyen eseteket, és le kell vonni a tanulságokat. Nagyon sok visszatérő probléma van a gyermekvédelemben, és ritka, hogy szisztematikusan feldolgoznák ezeket, megkeresnék a hibákat, akár adott nevelőszülői hálózaton belül.
Az érintett egyházmegye közleménye szerint „szakértői csoport bevonásával átfogó belső vizsgálat folyik”, de nem tudni, kiket vontak be pontosan.
Fontos lenne, hogy ilyenkor átlátható legyen a kommunikáció azzal kapcsolatban, hogy kik a bizottság tagjai, milyen alapon választották ki őket, és milyen vizsgálatot végeznek. Kíváncsi vagyok, hogy hallunk-e még valaha erről az esetről. Ideális esetben elolvashatnánk majd a vizsgálat eredményét, erre reagálhatna az állami ágazati vezetés, javaslatokat téve, hogy milyen rendszerszintű változást lát szükségesnek.
A sokkal nyíltabb, őszintébb, önreflektívebb kommunikáció és működés sokat javítana a helyzeten.
***
Az egyház nem válaszol, de az ombudsmani jelentés segít
Az ügyben érintett nevelőszülő a görögkatolikus fenntartású Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény hálózatához tartozik. Hétfőn kérdéseket küldtünk a Nyíregyházi Egyházmegyének, többek közt arról, hogy milyen szakmai támogatást biztosítanak a nevelőszülőknek, mekkora nehézséget jelent betölteni ezeket a pozíciókat, kik végzik a belső vizsgálatot, vagy hogyan ítélik meg jelenleg a saját felelősségüket. Külön kértük őket, hogy ha a konkrét ügyről most nem is nyilatkoznak, az általános felvetésekre válaszoljanak.
Ezt írták vissza:
„Kérdéseikre a kegyeleti és a személyiségi jogok védelme érdekében, valamint a folyamatban lévő rendőrségi nyomozás okán nem áll módunkban válaszolni. A közleményen és tájékoztatáson kívül más információval jelen pillanatban nem szolgálhatunk. Tisztelettel kérjük, hogy Önök is vegyék figyelembe ezeket a szempontokat riportjuk összeállításában.”
A Szlankó Viola által említett ombudsmani jelentésből viszont válaszokat kapunk néhány kérdésre. Kiderül például, hogy a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményben 241 nevelőszülőt és 15 tanácsadót foglalkoztatnak, vagyis egy tanácsadóra 16 család jut. A leendő nevelőszülőket már a kötelező tanfolyam megkezdése előtt szűrik: személyes találkozóval, környezettanulmánnyal és pszichológiai vizsgálattal.
Az ombudsman hét szolgáltatót vizsgált, amelyek hét különböző megyét fednek le. Közülük a Szent Miklósnál van a legtöbb pszichológus (öt), két helyen három, a többi szolgáltatónál egy vagy kettő.
Az intézmény két „rendkívüli eseményről” számolt be, mindkettő 2021-ben történt. Az egyik esetben a gyerekek fizikai bántalmazásról és arról számoltak be, hogy hajnalban a kertben kapáltatják őket. A jelentés szerint a beszélgetések során „a gyerekek sokszor ellentmondásba keveredtek a bántalmazásokat illetően”, két gyerek visszavonta a vádakat, és öt gyerekből hárman maradni akartak. Végül a gyámhivatal mindnyájukat másik nevelőszülőhöz irányította.
A másik esetben a nevelőszülő jelezte, hogy vér szerinti lányának férje szexuálisan bántalmazta nevelt gyerekét. „A gyermek pszichológiai vizsgálata és pszichés megsegítése megtörtént, illetve az adatszolgáltatáskor folyamatban volt” - olvasható a jelentésben.