Pavel az utolsó töltényig harcolt, hogy esélyt adjon társainak a túlélésre

Pavel Kuzin, a 206. zászlóalj hadnagya 2023. február 17-én halt hősi halált Bahmutnál. Története megrázó képet fest arról, milyen embertelen szörnyűségek zajlanak az ukrajnai háború eddigi legvéresebb csatájában, milyen árat hajlandók fizetni az oroszok egy stratégiai szempontból jelentéktelen északdonyecki város elfoglalásáért, és milyen áldozatok árán kötnek le jelentős orosz erőket a város kimerült védői.

Bahmut a háború előtt hetvenezres város volt. Magyar viszonylatban nagynak számítana, ám azon a környéken még vagy tucatnyi hasonló település van. Hogy miért lett olyan fontos a megszerzése az oroszoknak, azt tán csak Vlagyimir Putyin tudja. Stratégiai jelentősége nem sok van, ha elesne, az ukrán csapatok hasonlóan kedvező terepre tudnának visszavonulni. Ukrán szempontból is csak annyi jelentősége van a város védelmének, hogy a konfliuktus 2014-es kezdete óta folyamatosan erődített város kiválló terepnek bizonyult arra, hogy a védőknél sokkal jelentősebb orosz erőket kössenek le, hatalmas veszteségeket okozva ezzel az agresszornak.

Pavel Kuzin a szakaszával egy előretolt megfigyelőállást védett a frontvonalban. Február 17-én, nem sokkal szolgálatuk megkezdése után az oroszok erős tűz alá vették farönkökkel megerősített állásukat. Nem a szokványos, kósza aknavetőzés volt ez, egy tank lőtte be hajszálpontosan a bunkerüket. A szakasz két katonája megsérült a tűzben, Pavel őket a bunkerba vezényelte, és küldött egy szanitécet. Amikor az megérkezett, egy bomba telibe találta a bunkert. Az egyik sérült katona életét vesztette, és megsérült a szanitéc is. Kimentésükre az összetört bunkerből két utász érkezett, de ekkor az orosz gyalogság is rohamozni kezdett.

Pavel Kuzin ekkor fogta magát, kiugrott a lövészárokból, és odafutott Browning géppuskájához, hogy feltartóztassa a rohamot.

Az oroszok, mintha mi sem történt volna, tovább rohamoztak. Pavel folyamatosan kaszálta le őket a géppuskájával, de ez se törte meg az oroszok lendületét. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy az orosz hadseregben újra alkalmazzák azokat a záró osztagokat, amiket a második világháborúban is bevetettek. Ezeknek a záró osztagoknak egy feladatuk van: a rohamozók mögött haladva lelőni bárkit, aki menekülőre fogná.

Hiába hullottak sorban a rohamozó oroszok, világos volt, hogy nem adják fel. Hogy Pavel Kuzinnak és szakaszának csak addig van esélye, amíg kitart a lőszerük. Végül kitartott addig, amíg egy pszh-val meg nem érkezett a mentőalakulat, hogy elszállítsa Kuzin sérült bajtársait. Mire mindenkit bepakoltak, Kuzin géppuskája elhallgatott. A hadnagyot egy srapnel fejbetalálta, azonnal életét vesztette.

Holttestéért végül pár nappal később egy másik ukrán alakulat hozta ki a lövészárokból, pár órával azelőtt, hogy a terület végleg orosz kézre került volna. A harcok hevességére jellemző, hogy bár csak egy kilométernyire voltak a saját állásaiktól, a Kuzin holttestéért küldött katonák hat óra alatt tudtak csak visszakúszni Kuzin maradványaival az állásaikba. Mire visszaértek, már éjfél is elmúlt, de mégis az egész zászlóalj összegyűlt leróni tiszteletét Kuzin előtt, aki nejét és lányát hagyta hátra. (Via BBC)