75 év után mesélte el egy francia partizán, hogy mi történt a német hadifoglyaikkal

Hamarosan megkezdődnek az exhumálások a kis közép-franciaországi falu mellett, ahol egy veterán partizán 75 évvel későbbi vallomása szerint a II. világháború végjátékában a helyi ellenállók több tucat német hadifoglyot és kollaboránst végeztek ki.

A BBC cikke szerint a ma 98 éves Edmond Réveil az utolsó túlélője a Meymac környékén harcoló Francs-tireurs et partisans (Mesterlövészek és partizánok) ellenállócsoportnak, és egészen 2019-ig őrizte a titkát. Réveil, akinek a beceneve az illegalitásban Papillon, azaz Pillangó volt, ekkor a Nemzeti Veteránok Egyesületének helyi találkozóján felállt, és közölte, hogy el kell mesélnie valamit.

Réveil elmondta, tanúja volt egy tömeges kivégzésnek, amely a Le Vert nevű helyen történt 1944 júniusában, nem sokkal a D-nap után, amikor a szövetséges csapatok partra szálltak Normandiában, és elkezdték visszaszorítani a német megszállókat. Ekkor a Meymachoz közeli Tulle-ben ellenállók felkelést szerveztek, amely során 50-60 német katonát ejtettek foglyul.

A megszálló németek minden ilyen akciót brutálisan megtoroltak, a közeli Oradour-sur-Glane faluban például 643 embert, köztük gyerekeket is lemészároltak válaszul egy hasonló ellenállási akcióra. A Tulle-i lázadásra válaszul 99 embert akasztottak fel nyilvánosan, ami talán érthetőbbé teszi a Réveil partizánjai által elfogott németek további sorsát.

Réveil a háború után vasutasként dolgozott, és az ő 2019-es megszólalásáig senki sem tudta, hogy mi történt a németekkel. Ő maga 1944-ben részt vett a Tulle-i felkelésben is, majd része volt annak a partizáncsoportnak, amely kelet felé hajtotta a német foglyokat.

„Senki sem akart semmit tenni a foglyokkal. Nem is tudtuk, mihez kezdjünk velük" – idézte fel vallomásában Réveil. Később a nem német, hanem csehszlovák és lengyel származású foglyokat különválasztották, és csak körülbelül 50 fogoly érkezett meg június 12-én Meymacba, ahol megkapták a parancsot a kivégzésükre.

„Ha valamelyik fogoly pisilni akart, két embernek kellett őt őriznie. Ételt senki sem szánt nekik. A szövetséges parancsnokság Saint-Fréjoux-i központjának irányítása alatt álltunk, és ők voltak azok, akik kiadták a parancsot a megölésükre" – mondta.

Az egység parancsnoka, akinek a beceneve Hannibal volt, „sírt, mint egy kisgyerek, amikor megkapta az utasítást. De az ellenállásban fegyelem volt" – emlékezett vissza Réveil.

„Önkénteseket kért a parancs végrehajtására. Mindannyiunknak lett volna egy áldozata, de voltunk néhányan - és én is közéjük tartoztam -, akik azt mondtuk, hogy nem veszünk részt ebben. Kegyetlenül meleg nap volt, amikor megásattuk velük a saját sírjukat. Megölték őket, aztán meszet szórtunk rájuk. Emlékszem, hogy vérszag volt. Soha többé nem beszéltünk erről."

Réveil visszaemlékezése szerint a kivégzettek között volt egy francia nő is, aki a megszállás alatt kollaborált a német Gestapóval. Az ő lelövését senki sem akarta magára vállalni, ezért a partizánok végül kisorsolták maguk közül a kivégzőjét.