Budaörs is pert indít a kormány ellen a szolidaritási hozzájárulás miatt

Budapest
2023 május 27., 06:19

„Karácsony Gergely főpolgármester már bejelentette, hogy közigazgatási bírósághoz fordulnak a túlzott mértékű szolidaritási hozzájárulás miatt. Mi is megpróbáljuk ezt” - mondta a Népszavának Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere pénteken. Csütörtökön derült ki, hogy a kormány az ideihez képest további 30 százalékkal emelné a gazdagabb önkormányzatokat terhelő szolidaritási adót 2024-ben.

photo_camera Wittinghoff Tamás Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A 2017-óta létező hozzájárulást a kormány Budapesten azután emelte meg, hogy a városban az ellenzék nyert, írja a lap. A főváros ezért nemrégiben úgy döntött, hogy pert indít a túlzott mértékű adó miatt, szerdán tervezik benyújtani a keresetet. Erre nem sokkal került ki a Költségvetési Tanács 2024-es büdzsé tervezetéről tett állásfoglalása, melyben 30 százalékos emelésről van szó. Ez a főváros esetében azt jelenti, hogy az idei 58 milliárd helyett már 75-öt kell fizetnie, míg Tarlós István idején az összeg nem haladta meg a 6 milliárdot.

„Már most is törvénytelen amit csinálnak, hiszen a szolidaritási hozzájárulás néven kivetett sarc meghaladja a kötelező feladatokra adott állami normatíva összegét, így az önkormányzat saját bevételeiből von el a kormány” – magyarázta a budaörsi polgármester, aki szerint úgy sarcolja a kormány a településeket, hogy azt közben tiltja az „általuk összetákolt Alaptörvény, az önkormányzati törvény, illetve egy nemzetközi egyezmény, az Önkormányzatok Európai Chartája is”.

Ahogy a lap írja, Budaörs már egyszer megtámadta a szolidaritási hozzájárulást, az évekkel ezelőtt indított polgári perben azonban „a mai napig nincs döntés”. „A másodfok az Alkotmánybíróságra bízta az ügyet, amely azonban a költségvetés helyzetére hivatkozva azt mondta, hogy nincs lehetőségük dönteni” - mondta. A mostani eset annyiban más, hogy most, a fővárosi vezetéshez hasonlóan, közigazgatási bírósághoz fordulnak.

Kimaxolva

„Az önkormányzatokra kivetett szolidaritási adó már most is ki van maxolva. Ha tovább emelik, az biztosan veszélyeztetni fogja a feladatellátást, s a települések sorban állnak majd, hogy az államtól kuncsorogjanak pénzt, mert különben a költségvetésük negatív tartományba fordul át” - idézi a Népszava Tab fideszes polgármesterét, Schmidt Jenőt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnökét, aki az étkeztetésre fordítható támogatást is kifogásolta. Szerinte a jövő évi emelés nem lesz elég a megemelkedett élelmiszerárak fedezésére, és azt sem látni, hová vezet a rezsivédelmi alap belengetett 1200 milliárdos csökkentése.

A TÖOSZ május 24-ei küldöttgyűlése kötelező önkormányzati feladatok finanszírozásának felülvizsgálatát, korrekcióját kérték a kormánytól, főképp a településüzemeltetés, a szociális és alsófokú oktatási, valamint igazgatási közszolgáltatások terén. A szövetség szerint a településüzemeltetési támogatást emelni kell, mivel a megnövekedett energiaköltségek, továbbá a minimálbér és az inflációs nyomás miatt a munkaerő költsége emelkedett. Ezen túl a szolidaritási adó csökkentését is javasolták.