„Ketten fizetjük a tagdíjat, a többieket rég ki kellett volna zárni, a legfiatalabb 65 éves”

POLITIKA
2023 június 09., 16:13

A vasárnapi békési időközi választás mindhárom jelöltje jobboldali. Nem volt ez mindig így, mást ne mondjunk, a kisvárost 1994 és 2006 között a szocialista Pataki István vezette. 2010-től már csak egy MSZP-s képviselő ül a testületben, mindig más, most Molnár Gábor. Tőle kérdeztem: „Hová tűnt az MSZP?”

Először úgy elemzi a helyzetet, mintha egy olyan pártot képviselne, amelyik abban a helyzetben van, hogy komolyan mérlegelhet egy indulást a békési egyes választókerületben. Erősen jobboldali a körzet, mondja, amúgy is jó, ha ötven ember megy el szavazni, akik elmennek, azok az önkormányzati tömbházban élő hátrányos helyzetű választópolgárok, függő helyzetük miatt őket könnyű szavazásra ösztökélni. És hát a párt sem áll olyan jól, hogy kiadjon több százezer forintot egy bizonytalan kimenetelű választásra. (Bizonytalan kimenetel alatt értsd: 2019-ben ebben a választókerületben 4,24 százalékot kapott az MSZP jelöltje – vélhetően utoljára.)

Se irodájuk, se tagságuk

Miután mindezeket elmondja, nyel egy nagyot, és visszakérdez:

„Őszintén? Se irodánk nincs, se tagságunk. Jelenleg ketten fizetjük a tagdíjat, a többieket már rég ki kellett volna zárni. A legfiatalabb is elmúlt 65 éves.”

Molnár Gábor szerint az MSZP saját magát nyírta ki azzal, hogy az elbukott 2022-es országgyűlési választás után bezárta a választókerületi irodáit. Békés mellett Gyomaendrődön, Szarvason sincs iroda, senki sem maradt, zsinórban léptek ki az emberek. A vidékkel nem foglalkoznak a központban, senki nem veszi fel a telefonjait, hiába hívja őket, a DK-sokhoz bezzeg mindig lehet fordulni tanácsért.

„Papíron két emberrel működik a békési alapszervezet, de valójában nem létezik – mondta. – Az az igazság, hogy már én is átkacsingatok a DK-hoz, az utóbbi időben látogattam a rendezvényeiket Békésen és a környező településeken, az életben nem tudtam annyi embert összehívni, amennyi náluk van. Hogy mit tudnak? Idejönnek az országos politikusaik, ha hívod őket, ha nem. Nem csak a választás előtti fél évben látják őket az emberek, ez nagyon sokat jelent. Országos MSZP-s politikus ide nem jön. Azt mondják, budapesti párt lett az MSZP, csak az a néhány hely érdekli őket, amit ott meg lehet szerezni.”

Molnár Gábor
photo_camera Forrás: Békés önkormányzata / Janos Gazso/GA-Pix Foto All Rights Reserved!

Az már most biztos, hogy 2024-ben az MSZP nem indul Békésen, ilyen a rendszerváltás óta nem volt. És ha így haladnak a dolgok, akkor Molnár Gábor DK-s színekben lesz jelölt. De ahhoz előbb ki kellene lépnie a szocialista pártból, ez viszont nem egyszerű feladat.

„Novemberben megírtam a kilépési nyilatkozatot, januárig semmi válasz nem érkezett. Januárban jött az ember, aki a választókerület ügyeit intézi, kérdezem tőle, hogy történt-e valami. Azt mondta erre, hogy ja, nem küldte tovább, hátha meggondolom magam. Mondtam neki, hogy légy szíves, küldd tovább. Azóta a telefont se veszi fel, se tőle, se az MSZP-től nem kaptam választ.”

Helyben amúgy „nincs öldöklés a Fidesszel, lájtos jobb- és baloldal van itt”, sőt, több segítséget kapott a Fidesztől, mint az MSZP-től. „Baloldali politikus itt köves utat nem kapott, én kaptam kettőt is” – mondta, hiszen Békésen még az utak aszfaltozásával is lehet kampányolni, de erre még visszatérünk.

Volt egy kis tartozás, első a család

A békési egyes választókerületben tehát három jobboldali jelölt indul:

  • Lipcsei Imre (Fidesz)
  • Földesi Mihály (MI Hazánk)
  • Szalkai Imre (független, valójában Kárpátia Kör)

A 2019-es választásból kiindulva itt a Fidesz kifejezetten erős, a nyolcból hét választókerületben nyert, a többségét semmi sem fenyegeti. 2010-ben és 2014-ben viszont kisebbségbe szorult, előbb a Jobboldali Összefogás, majd a Jobbik volt itt többségben. A fideszes és KDNP-s belharcok – itt ilyen is volt – nyomán szétzavarták a helyi alapszervezetet, így jött össze a 2019-es győzelem.

photo_camera Fotó: Tóth-Szenesi Attila

Azért a Fidesz szemszögéből sincs minden rendben, bizonyítja ezt a mostani időközi választás is, amit a tavaly nyáron, egy másik időközin megválasztott képviselő, Füredi János lemondása miatt kellett kiírni. A Magyar Jelen írta meg, hogy bár azt állította, egyáltalán nem biztos, hogy Füredi leérettségizett. Volt ennél nagyobb baj is, helyi források szerint emiatt kellett lemondania, ez szintén megjelent a lapban: a NAV szabályszegési bírságot szabott ki rá, mert nem jelentette be alkalmazottait, ráadásul be sem fizette a bírságot. Ez utóbbi lehetett az erősebb érv a lemondása mellett, mert a 2010-es évek elején egy hasonló ügybe keveredett MSZP-s ment, volt tehát precedens. Végül hivatalosan családi okokra hivatkozva távozott a négygyermekes apa.

Lipcsei Imre bútorasztalos, faipari vállalkozó lett az új fideszes jelölt, ő – úgy tudjuk – nem az első volt, akit megkerestek. Mi is kerestük messengeren és emailen a békési Fideszen keresztül, de nem reagált.

Aszfaltozással választást nyerni 2023-ban? Szégyen!

A fideszes jelölt legerősebb kihívója Földesi Mihály (Mi Hazánk). A pártiroda bejárata történelmi időket idéz, a kapu fölött a Mi Hazánk logója mellett ott van a Független Kisgazdapárté és a MIÉP-é is. Földesi szerint a két történelmi párt gyakorlatilag beolvadt hozzájuk. „Őszintén szólva nem akartam leszedni, sokan élnek még azok közül, akik a kilencvenes években ezeknek a pártoknak voltak a szavazói, fontos, hogy érezzék: van folytonosság” – mondta.

photo_camera Fotó: Tóth-Szenesi Attila
photo_camera Fotó: Tóth-Szenesi Attila

Több arca is van az egyes választókerületnek, van benne falu a városban, de még tanyák is. Nagyon lecsökkent a lakosságszám, nemcsak itt, hanem az egész városban, sőt valójában az egész Alföldön. A rendszerváltás idején még 23 ezren éltek itt, most hivatalosan 18 ezren, de Földesi becslése szerint jó, ha 14 ezren.

A politikus a tavalyi időközin is indult, akkor 31 százalékot szerzett, és ezzel Füredi mögött a második lett. (Földesi indult a 2022-es országgyűlési választáson is, 8,69 százalékot ért el.) A harmadik helyre az a Szalkai Imre futott be, aki Németországból költözött haza, és könyvet írt az 1980-as békési árvízről. Ő most is indul.

Földesi kompenzációs listáról 2019 óta a képviselő-testület tagja, így felmerül, hogy esetleges győzelme esetén ki ül be a helyére. Nos, a helyi szervezet dönt, hogy három jelölt közül ki legyen a mandátum birtokosa, szerinte nem probléma, hogy ezt a választás előtt nem lehet tudni. Az emberek nagyobb része úgyis a logóra szavaz, szerinte változást akarnak.

A legfontosabb kampányígéretei között a csatornázást és a járdákat említi, miközben amiatt dühöng, hogy a Fidesz az utcák aszfaltozásával kampányol. A 21. században ez inkább szégyen (csakugyan, nemrég írtuk, hogy a Budapesthez közeli, akkor még a mai Békéshez hasonló nagyságú Gyömrőn már az ezredfordulón nem volt földes utca), ráadásul ezek TOP-os pénzből készülnek, ebben pedig sok ember munkája benne van, nem csak a fideszes városvezetésé.

(Békési és ön szerint nem is így van? Vagy van egy jó sztorija máshonnan? Írjon a tsza KUKAC 444.hu-ra, utánamegyünk.)