Fa legyen a talpán, ami úgy összetartja a nemzetet, mint Petőfi körtefája!

Ha hinni lehet a legendáknak – márpedig mi másnak lehetne hinni, mint a legendáknak szerte e kis lángoktól öleltben –, akkor Petőfi Sándor a székelykeresztúri Gyárfás-kúria körtefája alatt töltötte élete utolsó estéjét. 1849. július 31-én reggel onnan indult a segesvári csatába, ahol tudjuk, mi történt (leszámítva a barguzinistákat).

Mi lehetne szebb szimbóluma a nemzet együvé tartozásának, mint a címer, a himnusz, a korona, a trianoni átokcsapás évfordulója, a székelykapu vagy a kokárda? Hát természetesen a Körtefa, Ahonnan A Nemzet Költője A Halálba Indult (Vagy Barguzinba). Nem csoda, hogy a Kovács Gyula pomológus által létrehozott Tündérkertben továbboltott petőfis körtefa-oltványok sokasodnak, hogy erősítsék a Kárpát-medence magyarságának összetartozását. Az MTI-hez eljutott közlemény szerint a program olyan sikeres, hogy már kétszáz hazai és külhoni közösség csatlakozott a Petőfi körtefája programhoz.

A nemzet megőrzésének szimbólumául szánt körtefa egyébként, mint az a közleményből kiderül, kipusztult, de sebaj: „A körtefa – ami állítólag utoljára látta verset írni a költőt – kipusztult, de a helybéliek megőrizték a fát, és a róla vett oltványról újratelepítették”. Ha jól olvasunk a szimbólumokban, akkor ezt értelmezhetjük úgy, hogy a Kárpát-medence magyarsága akkor is összetartozik, ha kipusztul, de doktor Frankenstein módjára újjászületteti valaki.