Miskolctapolcai barlangfürdő: 20 milliót ígértek rá a helyi vállalkozók, végül 700 ezret adtak össze

gazdaság
2023 augusztus 07., 10:41

Még tavaly ősszel döntött úgy a miskolci önkormányzat, hogy az orosz-ukrán háború kitörésével elszállt energiaárak miatt ideiglenesen bezárja a város legjelentősebb turisztikai nevezetességét, a miskolctapolcai Barlangfürdőt. Mivel számítani lehetett arra, hogy fürdő hinyában az év utolsó hónapjaiban vendég nélkül marad a város, a turizmusból és vendéglátásból élő vállalkozók a város vezetését és a megyei kereskedelmi és iparkamarát is azzal keresték meg: hajlandóak anyagilag támogatni a fürdő működtetését, ha azt újra kinyitják.

Az év utolsó három hónapjára tervezett működési költséghez mintegy 60 millió forintnyi pluszt kellett találni. Ennek előteremtését végül a város, a kamara és a vállalkozók egyenlő arányban, 20-20-20 millió forintot felajánlva vállalták.

Mostanra kiderült, hogy végül az anyagi teher nagy része az önkormányzatot terhelte, írja a Népszava. A vállalkozók által felajánlott 20 000 000 forintból a Barlangfürdő újranyitása után mindössze 700 000 forint támogatási összeg folyt be a fürdőt üzemeltető kft. számlájára. Emellett további hárommillió forintos keretösszegű reklámszerződést kötöttek a cégek a fürdőüzemeltetővel, valamint nagyobb tételben vettek meg belépőjegyeket, amelyeket aztán később a vendégeik használtak fel. Igaz, ez a bevétel valószínűleg így is, úgy is megjelent volna a fürdős cég számláján, ráadásul a helyi vállalkozók kedvezménnyel kapták a jegyeket – szóval ez nem tűnik túl nagy segítségnek.

A cikkből az is kiderül: a megyei iparkamarának sem sikerült állami támogatást ide „kiközvetítenie” az ellenzéki vezetésű nagyváros fürdőjének és így turizmusának megsegítésére.