turizmus

Szusiháború a Távol-Keleten – kemény gazdasági csatákba torkollhat a kínai–japán konfliktus

A japán miniszterelnök Tajvanról szóló megjegyezése miatt Peking kész leállítani a tengeri élelmiszerek importját, és felszólította állampolgárait, hogy kerüljék Japánt. Kína hiába követeli, a japán miniszterelnök nem hajlandó visszavonni a szavait.

Benics Márk
külföld

Százezrével mondják le a kínaiak az utazásaikat Japánba, miután Kína felszólította őket, hogy ne utazzanak oda

Diplomáciai vita alkult ki a két ország között komoly hatásokkal.

Fődi Kitti
külföld

Újabb pocsék adat érkezett, nyáron ismét leállt a magyar gazdaság

A harmadik negyedévben a GDP ismét csak stagnált az előző negyedévhez képest. A 2022-es választások óta eltelt 13 negyedévből csak 4-ben nőtt a gazdaság az előző negyedévhez képest. Éves alapon 0,6 százalékos volt a növekedés a harmadik negyedévben, és csupán 0,2 százalékos az első kilenc hónapban.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Kicsit több magyar nyaralt augusztusban itthon, de rövidebb ideig, mint tavaly

A magyarok körében a Balaton sem volt már annyira vonzó, mint egy évvel ezelőtt.

Székely Sarolta
gazdaság

Nem megy a vonat Machu Picchuba, mert tüntetnek a helyiek

A hatóságok egyelőre nem közölték, hány turista rekedt a városban.

Bódog Bálint
külföld

Luxusüdülőhellyé alakítanák át a hegyet, ahol Mózes megkapta a tízparancsolatot

Magyarországon már mindenki csak vállat rándítana, ha egy világörökségi helyszínre luxushotelt akarnának húzni. Ez a NER-es álomnak beillő vízió azonban Egyiptomban született meg, egy olyan helyen, ami a zsidóknak, a keresztényeknek és a muszlimoknak is kiemelten fontos.

Mészáros Juli
külföld

Egy olasz vendéglős felkutatta a 44 eurós számla elől meglógó turistákat

Nincs ingyen pizza, térfigyelő kamera és Facebook van.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Összeesett és meghalt egy olasz idegenvezető a hőségben, a kollégái lázadoznak

Évek óta harcolnak azért, hogy minden érintett nézzen szembe a klímaváltozás valóságával, és a legnépszerűbb látványosságok kora reggel és késő este is legyenek nyitva.

Urfi Péter
turizmus

Panaszkodnak a vendéglátósok, hogy nem alakul jól a szezon Olaszországban

Kimaradnak idén az amerikaiak, és az emberek már szívesebben mennek a hegyekbe, mint a tengerpartra. A fizetős strandokat tömörítő Assobalneare adatai szerint júliusban húsz százalékkal kevesebb jegy fogyott, mint tavaly.

Bábel Vilmos
gazdaság

Repülőrajtnak sovány: a második negyedévben 0,2 százalékkal nőtt, de a félév egészében 0,1 százalékkal visszaesett a gazdaság

Kirobbanó eredménynek ez sem mondható, a pocsékul sikerült első negyedévhez képest is csak 0,4 százalékos volt a bővülés. Nem csoda, hogy Nagy Márton tegnap tovább módosította az éves GDP-előrejelzését, és már csak 1 százalékos gazdasági bővülésre számít a kormány.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Szolid növekedést hozott az első nyári hónap a turizmusban

A belföldi turizmus a Balatonnál csak 1,7 százalékkal nőtt, a fővárosban visszaesett. A külföldi turisták száma viszont szépen nőtt, kivéve egy turisztikai régiót, ahol 9 százalékkal csökkent.

Haász János
gazdaság

Alig egy héttel azután, hogy orosz turisták meglátogatták Észak-Korea új üdülőparadicsomát, máris lezárták a külföldiek előtt

A külföldiek kitiltása egy orosz újságcikk miatt történhetett, ami szerint a helyszínen tartózkodó észak-koreaiak inkább kivezényelt civileknek tűntek, semmint valódi turistáknak.

Benics Márk
külföld

Megérkeztek az első orosz turisták a sárga csúszdás észak-koreai turistaparadicsomba

Az észak-koreai diktátor pénzt és emberéletet nem kímélve felvirágoztatta fiatalkora egyik fontos helyszínét, az azonban erősen kérdéses, hogy az orosz turisták tömegével fognak Észak-Koreába özönleni. Az építkezés előtt gondosan kiválasztott szakértők és politikusok inspirálódtak Spanyolországban.

Takács Lili
külföld

„Nem Görögországot vagy Horvátországot akarjuk másolni” – az albán turizmus sikersztorijának titka

Mostanság rengeteg a turista Albániában, de a gyors növekedés gondokat okoz.

444.hu
külföld

A hargitai tanácselnök szerint Parajdnak túl kell élnie, mert pár évig most nehéz lesz

Hosszútávon az RMDSZ politikusa szerint a város ki fog jönni a mostan krízisből, de addig is összefogásra van szükség.

Bódog Bálint
külföld