Bezárja borászatát, Ausztriában lesz „gazdasági migráns” egy sikeres pécsi borász

„ Egy híján húsz éve szőlészkedem-borászkodom, de a jubileum el fog maradni. A meglévő keretek között nem tudom és nem is kívánom tovább működtetni a pincét (...) A mostanihoz fogható vállalkozás- és emberidegen légkört én ez idáig még soha nem tapasztaltam”

– így kezdi a néhány nappal ezelőtti Facebook-posztját a pécsi borvidék egyik legsikeresebb borászatának tulajdonosa, Szabó Zoltán.

link Forrás

A bejegyzésben saját, illetve komplett ágazati kudarcról ír, valamint arról, hogy már reményt sem lát az érdemi változásra.

„Az elmúlt bő harminc év alatt megfeleztük a szőlőültetvényeink területét, illetve felére csökkent a borfogyasztás mértéke, az átlagos boráraink a régió legrosszabbika” – sorolta az „állítólagos sikersztori” részeit, ahogyan ő látja. A poszt végén arról is írt, hogy marad a borászatban, „csak gazdasági migráns minőségben”. A Vince magazinnak adott interjúban aztán ezt is kifejtette: „Ausztriába megyek dolgozni egy borászathoz”.

A konkrét problémák közül hármat említett, mindegyik külön-külön korrajz:

• „Nemrég felmondott a traktoros, aki a legnagyobb területemen végezte a talajmunkát. Helyére nem sikerült mást találni”.
• „A nagy szőlőm egy régi szakcsoporti területen van, osztatlan közös tulajdon. Van egy pénzes ember, aki szép sorban felvásárolta mindenkitől a területet. Amikor 20 éve ide kerültem, akkor még százan voltunk. Mára hárman maradtunk, akik nem adták el neki. Nekem annyi pénzt ajánlott a részemért, amennyiért nem akartam eladni. Az illető a saját területén birkákkal »nyírja« a füvet. Idén ezek a birkák bejöttek hozzám, lelegelték az ültetvényemet”, majd azt is elmondta, miért nem volt esélyes perelni sem.
• „Nemrég elromlott a csavarzáró gépem. Nagyjából három csavar kicseréléséért és egy kis hegesztésért kis túlzással elkérték egy új berendezés árának felét. A szerelés után kétszer használtam a gépet, újra tönkrement. És egyszerűen nem érem el a szerelőt, aki javította.”

Az interjúban arról is kérdezték, hogy beszélt-e a döntéséről a kollégáival, és azok mit szóltak hozzá. Ezt:

„Akikkel beszéltem, ugyanezt érzik. Nem tudom, ki meddig fogja még bírni és nyilván nem egyszerű évtizedek után váltani. Sokaknak viszont ez már csak kényszerpálya és egyáltalán nem a boldogulásról szól.”